Malmö, Svédország – 2024. július 19.: Hatalmas IKEA-feliratok láthatók az IKEA áruház kék homlokzatán; az IKEA egy svéd multinacionális vállalat, amely összeszerelésre kész bútorokat forgalmaz.

Több száz termék lett olcsóbb az Ikeában, közönségkedvencek is vannak a leárazott áruk között

2026. szeptember 1. 15:32

Jelentős árcsökkentést jelentett be az IKEA Magyarországon: szeptember 1-jétől több mint 700 bútor és lakberendezési kiegészítő kerül kevesebbe. A 327 bútor és 418 kiegészítő átlagosan 21,5 százalékkal lesz olcsóbb. A kedvezőbb árak több népszerű terméket is érintenek, köztük a KALLAX tárolórendszert, a HEMNES kanapéágyat és a POÄNG fotelt.

Az IKEA legnagyobb kiskereskedője, az Ingka Csoport – a többi IKEA-franchisevevővel és az Inter IKEA Csoporttal karöltve – bejelentette, hogy Magyarországon szeptember 1-jétől több mint 700 bútor és lakberendezési kiegészítő ára csökken tartósan.

„Hosszú távon elkötelezettek vagyunk amellett, hogy alacsony árakat biztosítsunk a lehető legtöbb ember számára” – mondta Juvencio Maeztu, az Ingka Csoport, IKEA vezérigazgatója.

„A kezdeményezés nem egy egyszeri akció vagy rövid távú kampány – célunk, hogy megfizethetőbbé tegyük az IKEA-t, különösen akkor, amikor az embereknek a legnagyobb szükségük van rá. Ezzel párhuzamosan vizsgáljuk annak lehetőségeit is, hogy a különböző áruházi formátumok segítségével még szélesebb körben tegyük elérhetővé a termékeinket a többcsatornás vásárlási élmény részeként. Az IKEA egyedisége abban rejlik, hogy miközben csökkentjük az árakat, a termékek minősége, dizájnja, funkcionalitása és fenntarthatósága folyamatosan fejlődik. Ezt hívjuk demokratikus tervezésnek, és ez teszi lehetővé számunkra, hogy a legjobb ár-érték arányt biztosítsuk.”

A kezdeményezés elsősorban Európára összpontosít. Szeptember 1-jétől olyan népszerű és ikonikus termékek is kedvezőbb áron lesznek elérhetők, mint a KALLAX tárolórendszer, a HEMNES kanapéágy, a POÄNG fotel vagy a LÅSTARE termékcsalád. Áruk átlagosan 15–25 százalékkal csökken. A pontos kínálat és az árcsökkentés mértéke országonként eltérhet.

Magyarországon több mint 700 bútor és lakberendezési termék ára csökken tartósan: 327 bútor és 418 lakberendezési kiegészítő lesz elérhető átlagosan 21,5 százalékkal kedvezőbb áron.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Tibbleby bézs/szürke színű KIVIK háromszemélyes kanapé ára 199 900 forintról 169 900 forintra csökken. A fehér BILLY könyvespolc 14 990 forint helyett 12 990 forintért érhető el. A 28×38×61 cm-es RÅSKOG zsúrkocsi ára pedig 12 990 forintról 6990 forintra csökken.

A most bejelentett árcsökkentés a 2023-ban indult kezdeményezés folytatása, amellyel az IKEA a megélhetési terhek enyhítését segíti, és támogatja a szebb hétköznapok megteremtését. A vállalat célja, hogy minél szélesebb körben elérhetővé tegye a jó minőségű és fenntartható lakberendezési megoldásokat.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?