28 °C Budapest
Rear view of senior couple doing gardening at sunny day.

Ezen a balatoni településen éli nyugdíjas éveit Csuja Imre: megmutatta csodakertjét, ahol pisztáciát is nevel + Videó

2026. augusztus 27. 14:30

Csuja Imre 66 évesen sem unatkozik, csak éppen másképp telnek a napjai: a Balaton közelében kertészkedik, szőlőt gondoz és saját bort is készít. Az RTL stábjának most megmutatta balatoni birodalmát, ahol még egy pisztáciafának is jutott hely. A színész ugyan nyugdíjba vonult, de azért nem tűnt el sem a képernyőről, sem a színpadról: A mi kis falunk új évadát is forgatja, estjeivel pedig továbbra is járja az országot.

Csuja Imre júliusban töltötte be a 66. életévét. A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész több mint négy évtizede van a pályán, 2004-től pedig az Örkény Színház alapító társulatának tagja volt. A színháztól való búcsú azonban nem jelenti azt, hogy teljesen hátat fordított volna a színpadnak, viszont azt igen, hogy egyre több időt tölthet szeretett vidéki kertjében. A színésznek ugyanis régóta van második otthona Somogyban. Balatonszabadiban tölti a nyarakat, és már korábban is arról beszélt, hogy nyugdíjas éveit a Balaton déli partján, nyugodtabb környezetben szeretné tölteni. A somogyi településen azonban nem a semmittevés vár rá: gyümölcsfákat ültetett, szőlőt művel, bort készít, és a kert körüli munkákban is aktívan részt vesz.

Korábban a Somogyi Hírlapnak arról is mesélt, hogy egy elhanyagolt szőlőt kaptak használatra a tulajdonosától, amelyet újra kellett telepíteniük. Kis segítséggel belevágtak a művelésébe, és később 150–160 kilogramm termésük lett. Csuja Imre számára a szőlő nem egyszerűen egy új hobbi: ahogy fogalmazott, számára a szőlő Isten adománya. A balatoni telek a család számára is fontos hely, hiszen a színész többszörös nagypapa, így unokái is gyakran meglátogatják a Balatonnál.

A Covid alatt építette a konyhakertet

Az RTL Fókusz stábját most beengedte balatoni telkére is. A konyhakertet maga építette a Covid-járvány alatt, és mint elmondta, sok időt töltött itt az elmúlt években. A kertben többféle gyümölcsfa is helyet kapott. Tavaly őszibarackot és sárgabarackot ültettek, a zöldségesben pedig szépen sorakoznak a hagymák. A kert egyik különleges, újdonsült lakója pedig a pisztáciafa, ami mindössze egyéves, és már terem is.

A kertészkedésben felesége, Zsuzsi is sokat segít. Csuja Imre szerint a látványos eredmények jelentik számára az igazi örömet: a gyomlálást például nem különösebben kedveli, de amikor a megmetszett szőlő újra lombosodni kezd, és megjelennek rajta a fürtök, azt már annál inkább.

„Meg amikor Zsuzsival megmetszik a szőlőt, és akkor most látom, hogy teljesen lombosodik, vannak rajta ilyen fürtök. Szóval az gyönyörű szép” – mesélte az RTL-nek. Azt sem titkolta, hogy a kertben látottak nagy része valójában felesége munkájának eredménye.

@rtl.fokusz

♬ eredeti hang - RTL Fókusz

„Itt azért kisimul az ember idegrendszere”

A kertészkedés Csuja Imre számára nem csupán elfoglaltság, hanem valódi kikapcsolódás is. A színpadi évek pörgése után a balatoni telek egészen más ritmust diktál. „Igen, figyelj, ez itt a nyugalom és a béke szigete. Itt azért kisimul az ember idegrendszere” – mondta.

A színész szerint itt nem jelent problémát, ha valamit nem sikerül aznap befejeznie. Nem kell azon izgulnia, hogy minden feladattal végezzen, hiszen a kertben egyszerűen ott lehet hagyni a munkát, és folytatni másnap.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem izgatom föl magam, hogyha nem sikerül elvégezni valamit, mert itt csak abba lehet hagyni a munkát

– fogalmazott.

Nem tűnt el a színpadról

A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész több mint négy évtizede van a pályán, az Örkény Színház alapító társulatának pedig 2004-től volt tagja. Huszonnégy év után, 2025-ben búcsúzott el a társulattól, de ez korántsem jelenti azt, hogy teljesen hátat fordított volna a színpadnak. Új színpadi szerepeket már nem vállal, önálló estjeivel azonban továbbra is járja az országot, és meglévő szerepeit is játszotta az Örkényben.

A televíziós munkával sem szakított: egész nyáron A mi kis falunk forgatásán dolgozott, és már a sorozat 11. évadát készítik. Csuja Imre továbbra is Pajkaszeg polgármesterét, Füleki Károlyt alakítja, a forgatásokat pedig – ahogy az RTL-nek mesélte – azért is szereti, mert a nézők nagyon várják a folytatást, és lépten-nyomon megállítják a szerepe miatt.

Hajdúnánás, az „igazi kis falu”

Az RTL stábja nemcsak a balatoni otthonába kísérte el a színészt. Csuja Imre azt a hajdúnánási házat is megmutatta, ahol 66 évvel ezelőtt megszületett, és ahol gyerekkorát töltötte. A színész számára ez a hely az „igazi kis falu”, ahonnan elindult. A júliusi születésnapján az RTL külön riportban idézte fel a gyerekkorát: mesélt a régi házról, ahol a családnak a rágcsálókkal is meggyűlt a baja, és arról az egykori állami gazdaságról is, ahol fiatalon dolgozott. Ott tudta meg azt is, hogy felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.

A 66 éves színész pedig úgy tűnik, megtalálta, hogyan férhet meg egymás mellett a nyugdíjas élet, a kertészkedés, a borászkodás és a színpad: kevesebb rohanással, több szabadidővel, de azért továbbra is a közönség közelében.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?