Jelentősen visszaesett a BMW árbevétele és profitja a harmadik negyedévben, elsősorban a kínai piac gyengélkedése és a vállalati átalakítások költségei miatt.
Bár a kínálat országosan enyhén szűkült, az árak tovább emelkedtek, így a megyei jogú városok többségében a négyzetméterárak már átlépték az egymillió forintos határt.
Továbbra is Érd a legdrágább vidéki város az új lakások piacán, miközben a legtöbb beruházás Debrecenben zajlik. Az Otthon Centrum második negyedéves felmérése szerint a 25 megyei jogú városban összesen 293 lakásprojekt van folyamatban, amelyek keretében mintegy 7300 lakás épül. Az ingatlanfejlesztési aktivitás az év elejéhez képest némileg mérséklődött, a projektek száma 1,7 százalékkal, az épülő lakásoké pedig 4,3 százalékkal esett vissza.
A szűkülő kínálat ellenére a drágulás nem állt meg, az új lakások átlagos négyzetméterára elérte az 1,32 millió forintot. Ez negyedéves szinten 4 százalékos, éves összevetésben pedig 12,1 százalékos emelkedést jelent. Soóki-Tóth Gábor, a hálózat elemzési vezetője szerint a folyamatot a továbbra is erős kereslet, valamint a beruházókat terhelő, egyre magasabb kivitelezési és finanszírozási költségek magyarázzák.
Az árakat tekintve Érd vezeti a listát, ahol átlagosan 1,52 millió forintot kérnek egy négyzetméterért. A második helyre Szeged jött fel 1,4 millió forinttal, majd Sopron és Székesfehérvár következik holtversenyben, 1,39 milliós átlaggal.
A szakértő kiemelte, hogy a legnagyobb vidéki városok élmezőnyében egyre kisebbek az árkülönbségek, az eltéréseket ma már inkább a műszaki felszereltség, az energiahatékonyság és a szolgáltatások színvonala határozza meg. Szinte az összes megyei jogú városban egymillió forint felett járnak a négyzetméterárak. Az egyetlen kivétel Baja, ahol a 948 ezer forintos átlag épphogy elmarad ettől a lélektani határtól.
A beruházások számát és volumenét tekintve egyértelműen Debrecen a legaktívabb piac. A hajdúsági megyeszékhelyen 57 projekt keretében több mint 1500 lakás épül, amivel jelentősen megelőzi a második helyezett Szegedet, ahol 45 fejlesztésben mintegy 1200 lakás készül, valamint a harmadik helyen álló, közel 800 lakást építő Győrt.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A sorban Nyíregyháza és Pécs következik, a kisebb városok közül pedig Szombathely emelkedik ki 14 futó projekttel. Ezzel szemben a nagyobb központok közül Miskolcon mindössze nyolc beruházás zajlik. A lista végén Békéscsaba és Esztergom áll egy-egy projekttel, míg Dunaújvárosban és Salgótarjánban egyáltalán nincs aktív társasház-építés.
A második negyedévben összesen 24 új projekt indult el az országban mintegy 313 lakással, amelyek többségénél az értékesítést is megkezdték a beruházók. Az új fejlesztések terén is Debrecen bizonyult a legaktívabbnak, ahol egyetlen negyedév alatt hét új építkezés vette kezdetét.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







