Buszos tömegközlekedés Budapesten, Magyarországon.

Sztrájk jöhet a pécsi buszoknál: így közlekednek majd a járatok március 8-tól

2026. március 6. 09:15

Sztrájk jöhet a pécsi helyi közlekedésben: a Tüke Busz Zrt. közzétette azt a menetrendet, amely a március 8-tól tervezett autóbusz-vezetői munkabeszüntetés idején biztosítja az úgynevezett elégséges szolgáltatást.

A Tüke Busz Zrt. közleménye szerint a sztrájkkal érintett napokon is kiemelt cél, hogy a város ipari parkjaiban működő vállalatok dolgozói a műszakváltások idején eljuthassanak a munkahelyükre és haza. Ennek érdekében több, ipari területeket érintő járat a sztrájk idején is közlekedni fog.

A tervek szerint a Hőerőmű és a Finn utca ipari park között közlekedő 20-as, 21-es és 121-es járatok, a déli ipari parkot kiszolgáló 51-es és 52-es buszok, valamint a nyugati városrész ipari létesítményeit érintő 25-29-es járatok a műszakváltásokhoz igazodva lehetőség szerint elindulnak.

A társaság hangsúlyozta: a sztrájk idején külön figyelmet fordítanak az utasok tájékoztatására. Minden buszmegállóban figyelemfelhívó tájékoztatást helyeznek ki, amelyen az ügyfélszolgálat és a diszpécserszolgálat telefonszáma is szerepel. Emellett a sztrájkmenetrend elérhető a vállalat honlapján, és frissítették a Google Térkép útvonaltervezőjét is, hogy az utasok pontosabban meg tudják tervezni az utazásukat.

A cég ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a TükeBuszON+ mobilalkalmazás nem követi a sztrájkmenetrend változásait, ezért a sztrájk idején érdemes a hivatalos honlapot figyelni az aktuális információkért.

Bérvita áll a háttérben

A munkabeszüntetést a Szolidaritás Autóbusz‑közlekedési Szakszervezet kezdeményezte. A szakszervezet szerint a munkáltató elutasította a dolgozók 10 százalékos bérfejlesztési követelését, és nem nyilatkozott arról sem, hogy 2026-ban milyen mértékű béremelés várható a társaságnál.

A tervek szerint a március 8-án kezdődő sztrájk határozatlan idejű lehet. A jogszabályok szerint azonban ilyen esetben is biztosítani kell az úgynevezett elégséges szolgáltatást, amelynek keretében a járatok mintegy kétharmada közlekedhet a városban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem ez az első konfliktus

A bérkérdés - ahogy a HelloVidék is írt róla - már korábban is feszültséget okozott a pécsi közösségi közlekedésben. A felek 2025-ben több alkalommal tárgyaltak béremelésről, és akkor végül sikerült megállapodást kötni: a dolgozók alapbére 9,5 százalékkal emelkedett, így elmaradt az akkor kilátásba helyezett sztrájk.

A mostani vita azonban azt mutatja, hogy a bérkérdés továbbra sem rendeződött teljesen, ezért a következő napokban a pécsi közösségi közlekedésben fennakadásokra kell számítani.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 18. szombat
Andrea, Ilma
16. hét
Április 18.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?