Már most érdemes beírni a naptárba a jövő évi Savaria Karnevál időpontját: a XXVI. Savaria Történelmi Karnevált 2027. augusztus 12. és 15. között rendezik meg...
21 éves korában elaltatták Igort, a Szegedi Vadaspark szibériai tigrisét – közölte az intézmény a közösségi oldalán. A döntést állatjóléti szempontok alapján hozták meg, miután a nagymacska hosszú ideje „a magas életkorával összefüggő” betegségben szenvedett.
A szakemberek tájékoztatása szerint Igor állapota az utóbbi időszakban fokozatosan romlott. A kezelések ellenére életminősége jelentősen csökkent, ezért – az állatkerti gyakorlatban is elfogadott protokollt követve – az elaltatás mellett döntöttek, hogy megelőzzék a további szenvedést.
Igor 2005-ben született a csehországi Dvůr Králové Állatkertben. Testvérével, Borisszal előbb a rigai állatkertbe került, majd 2009-ben együtt érkeztek Szegedre. A testvérpár az elmúlt másfél évtizedben a vadaspark kedvence lett. Borisz 2024-ben pusztult el.
A tigris országos ismertségre 2018-ban tett szert, amikor egy, a humán gyógyászatban már alkalmazott, saját sejtes ízületkezelési eljárással kezelték. A beavatkozásra azért volt szükség, mert Igor évek óta ízületi problémákkal küzdött. Az innovatív terápia akkor javulást hozott az állapotában, és még évekkel meghosszabbította aktív időszakát.
A szibériai – más néven amuri – tigrisek a természetben átlagosan 10–15 évig élnek, állatkerti körülmények között pedig rendszerint 18–20 évet is megérhetnek. A 21 éves életkor kifejezetten magasnak számít a faj esetében, a húsz évet meghaladó példányok ritkák. Igor így nemcsak a Szegedi Vadaspark egyik legrégebbi lakója volt, hanem korát tekintve is kiemelkedő példány. Az intézmény közlése szerint emlékét a gondozók és a látogatók is megőrzik.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







