Horgászat. Nagy csuka halak ugrálnak a vízben csobbanva

Gigászi ragadozó jött elő a Dunából: élete rekordhalát fogta a magyar horgász + Fotó

2026. március 5. 14:14

Kapitális süllőt fogott a Dunán a nyolcszoros magyar bajnok horgász, Gégény Viktor. A tapasztalt pergetőhorgász február közepén akasztotta meg élete eddigi legnagyobb súlyú példányát, amely végül 95 centiméter hosszú és 11,55 kilogrammos volt.

A nyolcszoros magyar bajnok horgász, Gégény Viktor közösségi oldalán számolt be a különleges fogásról. Mint írta, az idei szezonban kevesebb ideje jut saját horgászatra, mivel főként vendéghorgászokkal foglalkozik. A hétvégéket azonban rendszeresen a fiával tölti a vízen, és azon a bizonyos napon is együtt pergettek a Duna egyik szakaszán - írta meg a Pecaverzum is.

A beszámoló szerint fia, Patrik addigra már három szép süllőt is szákolt, amikor rövid szünetet tartottak. Nem sokkal később azonban megérkezett a nap legnagyobb kapása. „Amikor megakasztottam a halat, és elkezdte kérni a zsinórt az orsóról, odafordultam Patrikhoz, és csak annyit mondtam: szendvics le, merítő fel, mert ez nagy lesz” – idézte fel a pillanatot a horgász.

A fárasztás közben kikapcsolta a csónak horgonyfunkcióját, hogy jobban tudja kontrollálni a hal mozgását. Végül sikerült visszanyernie a kifutott távolságot, és a „brutális fogas” biztonságban a merítőbe került.

A méréskor kiderült, hogy a süllő 95 centiméter hosszú és 11,55 kilogramm súlyú. Bár hosszban két centiméterrel elmaradt korábbi rekordjától, rendkívül széles és vaskos testalkata miatt ez lett a horgász eddigi legnagyobb tömegű fogása.

A kapitális halat – a sporthorgászat szellemiségéhez hűen – vissza is engedték a folyóba. „Erőben és sértetlenül úszott el” – írta a horgász, aki arról is beszámolt, hogy a visszaengedésről videót is készítettek.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A rekordhal - ahogy a bejegyzésből kiderült - egy pergető felszereléssel került horogra. A horgász egy 204 centiméteres, 8–30 gramm dobósúlyú pergetőbotot, 3000-es méretű orsót és 0,6-os fonott főzsinórt használt. A csalit egy 12,5 centiméteres, kék-zöld színű gumihal jelentette, amelyet saját készítésű, 15 grammos jigfejjel kínált fel.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 17. péntek
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?