Egy éhes fecskebébi, amely arra vár, hogy szülei megetessék.

Riadót fújtak: őrületes dráma zajlik a levegőben, a fecskék fele már eltűnt Magyarországról

MTI
2026. február 10. 11:45

A fecskék védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), mivel az ezredfordulót követően több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány. 

A fecskeállomány csökkenésének megállítását, megfordítását a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelmével, az ezek mellé március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel, sárgyűjtőhelyek létesítésével, az ürülékpotyogást megszüntető fecskepelenkák felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával lehet segíteni - közölte az MME hétfőn az MTI-vel.

Az MME a műfészkek és az ezekhez szükséges sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátok felkészülését az idei fecskevédelmi szezonra.

A rovarok elleni biológiai védekezésben is óriási szerepe van többek között a fecskéknek és a denevéreknek. Minden fecske legalább 1 kilogramm, muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Figyelembe véve, hogy Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat, ez azt is jelenti, hogy legalább kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar évről évre a környezetünkben marad - hívták fel a figyelmet.

Rámutattak: a napjainkra teljes egészében városiasodott sárfészket építő fecskék védelmében a lakosságnak nélkülözhetetlen szerepe van.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Helyreigazítás!

Helyreigazító közlemény a "Nem kér a víztározónak, gyümölcsmosónak hazudott medencékből Tihany: elbontatják a kamu nyárikonyhát is, repült a bírság” címmel megjelent cikkünkre.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 16. péntek
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 15. 21:04
Agrárszektor  |  2026. október 15. 20:27