Új arcát mutatja a Helikon park! Hamarosan kész a játszótérhez vezető sétány, fahíd, napozóteraszok és madárösvény várja a látogatókat Keszthelyen.
Figyelem! Erdőlátogatási tilalom jön a Gemenc nagy részén: mutatjuk, hol lehet még kirándulni
Ha a közeljövőben gemenci kirándulást terveznél, érdemes előbb tájékozódni. Az erdőgazdaság februártól ideiglenes látogatási tilalmat vezet be, ugyanakkor több jól ismert tanösvény és túraútvonal továbbra is elérhető marad.
Február 2. és március 13. között erdőlátogatási tilalom lép életbe a gemenci ártéri erdő nagy részén – közölte honlapján a Gemenc Zrt. A korlátozást az erdőgazdálkodásról szóló törvény alapján rendelik el, és elsősorban természetvédelmi, illetve erdőkezelési okok indokolják.
A tilalom teljes napszakra vonatkozik, ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a Gemenc teljes területe elérhetetlenné válik. A Zrt. tájékoztatása szerint naponta 8 és 17 óra között több kijelölt útvonal és helyszín továbbra is látogatható marad, így a kirándulóknak nem kell teljesen lemondaniuk a téli-tavaszi gemenci sétákról.
Ezek a területek maradnak nyitva
A korlátozás nem érinti a Gemenci Erdei Vasút megállóit, a kisvasút menetrend szerinti járatai a tilalom idején is közlekednek. Szintén járható marad az árvízvédelmi töltés Keselyűs és Pörböly között, gyalogosan és kerékpárral egyaránt.
Nyitva marad több népszerű tanösvény is, köztük:
- a Bárányfoki tanösvény,
- a Nyéki-Holt-Duna tanösvény,
- a Molnárka tanösvény,
- valamint a Fekete gólya tanösvény Keselyűs irányából.
A túrázók használhatják a kék kereszt turistaútvonalat Lassitól a Malomtelelőn át a töltésig, valamint látogatható marad a nagyrezéti Vadmegfigyelő is.
Kirándulási lehetőség nyílik továbbá Baja-Dunafürdőtől a Vén-Duna mentén a Cserta-Duna torkolatáig a kék sáv jelzésen, illetve a zöld fa turistaúton a Titánig, az ország legnagyobb kerületű fájáig.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kerékpárosoknak is maradnak útvonalak
Az erdőlátogatási tilalom ideje alatt is használható marad a Pandúr-sziget kistöltésén kialakított kerékpárút, valamint a hajósi vadászterületet érintő Alföldi Kékúra szakasza.
A Gemenc Zrt. arra kéri a látogatókat, hogy a tilalom ideje alatt fokozottan figyeljenek a jelzésekre, és kizárólag a kijelölt útvonalakat használják, ezzel is segítve az ártéri erdő nyugalmának és élővilágának védelmét.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Az Év Bankja 2025: mutatjuk a teljes listát, ők lettek a győztesek
Csütörtökön adták át a Mastercard díjait.
-
Az innovációs fődíjat a Gránit Bank nyerte a Mastercard „Az év bankja” versenyén (x)
A Gránit Bankot választotta az Innovation szegmens legjobbjának a szakmai zsűri a Mastercard „Az év bankja 2025” versenyén
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







