Érik a paradicsom, csak éppen nem a kertben, hanem a Balaton kiszáradt medrében. Balatonföldváron a víz visszahúzódása után bukkantak fel a termő tövek.
Megkezdődött az M44-es gyorsforgalmi út egyik kulcsfontosságú fejlesztése Kunszentmártonnál, amely alapjaiban rajzolhatja át a térség közlekedését. Az új csomópont nemcsak gyorsabb összeköttetést hoz, hanem a város forgalmát is jelentősen tehermentesítheti.
Látványos szakaszába lépett az M44-es gyorsforgalmi út fejlesztése: elindult a Kunszentmárton-Kelet csomópont kivitelezése a 44-es főút találkozásánál. A beruházás célja, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a gyorsforgalmi út és Öcsöd iránya között, miközben csökkenti a belterületi forgalmi terhelést Kunszentmártonban - írta a Szoljon.hu.
A tervek szerint egy úgynevezett „gyémánt” kialakítású, különszintű csomópont épül, amely két körforgalommal biztosítja a fel- és lehajtást mindkét irányba, vagyis Kecskemét és Békéscsaba felé is. A kivitelezés részeként a meglévő felüljárót is bővítik: a 44-es főút feletti hidat mindkét oldalon egy-egy sávval szélesítik ki, így alakítják ki a gyorsító és lassító sávokat.
A fejlesztés nem áll meg itt: a csomópont környezetében több kiegészítő beruházás is megvalósul. Az ipari terület közelében mintegy 700 méter hosszú új gyalogos- és kerékpárút épül, emellett zajvédő falakat húznak fel, valamint korszerű vízelvezetési rendszert is kialakítanak.
A projekt egy nagyobb közlekedési koncepció része
Ehhez kapcsolódik a 45-ös főút tervezett, mintegy 7,8–8 kilométer hosszú kunszentmártoni elkerülő szakasza is, amely teljesen új nyomvonalon épül meg a város keleti oldalán. Ez az út a Szentes felől érkező forgalmat vezeti majd el a település mellett, és közvetlen kapcsolatot biztosít az új csomóponton keresztül az M44-eshez. Az elkerülő 2×1 sávos lesz, és 11,5 tonnás tengelyterhelésre tervezik.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A beruházás előkészítése már 2025-ben megkezdődött, a kivitelezés látványos szakasza pedig néhány hete indult el. Jelenleg földmunkák zajlanak, valamint a hídszélesítés előkészítése folyik.
A fejlesztést koncessziós konstrukcióban az MKIF Zrt. végzi, a csomópont teljes átadása a tervek szerint 2027 augusztusára várható. A hosszabb távú célok között szerepel az M44-es további bővítése a román határ irányába, ami még tovább növelheti a térség gazdasági és közlekedési jelentőségét - írta a lap.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







