Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét
Egy 5–8 méter átmérőjű kráter tátong Vizslás határában, miután beszakadt a föld egy korábbi bányaművelés miatt. A helyszín életveszélyes, a területet lezárták, a hatóságokat értesítették.
Hétfő reggel bányabeszakadásra figyelmeztette a lakosságot Vizslás polgármestere, miután a település külterületén, az újlaki településrész és a falu között hatalmas gödör jelent meg. A kráter a vízmű mögötti területen alakult ki, és a beszámolók szerint 5–8 méter átmérőjű, illetve hasonló szélességű beszakadásról van szó.
Sándor József polgármester a Nool.hu-nak elmondta: a jelenséget nagy valószínűséggel a térség korábbi bányaművelése okozta. A föld hirtelen megnyílása nemcsak látványos, hanem kifejezetten veszélyes is, ezért a helyszínt kordonszalaggal lezárták, és arra kérik a lakosságot, hogy senki ne közelítse meg a területet.
A nehezen megközelíthető terep miatt fotóriporter nem tudott a helyszínre jutni, a polgármester azonban több felvételt is megosztott, amelyeken jól látható: a föld szó szerint beszakadt, és egy mély, szabálytalan szélű kráter maradt utána. Az önkormányzat értesítette az illetékes hatóságokat, az eset kivizsgálása folyamatban van.
A településvezetés szerint a legfontosabb most a balesetek megelőzése, mivel nem kizárt, hogy a terület instabil, és további omlások is előfordulhatnak.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







