Milák Kristóf az utolsó métereken növelte a tempószámot, és maga mögé utasította riválisait: csak három századdal maradt el a világcsúcstól.
Kihirdették a 2026-os Balaton-átúszás tervezett időpontját: a szervezők tájékoztatása szerint a 44. Lidl Balaton-átúszást 2026. július 18-án, szombaton rendezik meg.
A hivatalos eseményoldal már elérhető, a nevezések pedig várhatóan április 7-én, kedden nyílnak meg. Azok számára, akik már most terveznek, a szervezők az esőnapokat is közzétették: július 19., 25., 26., valamint augusztus 1., 2., 8. és 9. szerepel a tartaléknapok között - – írja a We Love Balaton.
A résztvevők idén is három különböző távon próbálhatják ki magukat:
- a klasszikus Lidl Balaton-átúszás 5,2 kilométeres távján,
- a féltávon, amely 2,6 kilométer hosszú,
- valamint a Lidl Balaton-áthúzás SUP-kategóriában, szintén 5,2 kilométeren.
A Balaton ikonikus sporteseményét továbbra is Révfülöp és Balatonboglár között rendezik meg, jellemzően több mint tízezer indulóval. Az átlagos úszóidő körülbelül három óra, az úszófolyosót mintegy 200 vitorlás hajó jelöli ki. A biztonságról több tucat vízimentő és rendőrségi motoros gondoskodik, emellett három kórházhajó és több mint ezer szervező vesz részt a lebonyolításban.
A Balaton-átúszás időjárásfüggősége továbbra is meghatározó tényező: 2025-ben két alkalommal is el kellett halasztani az eseményt, amelyet végül augusztus 9-én tudtak megtartani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







