Nem mindennapi programmal készül Halloweenre a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART): október 31-én a Szigliget motoros fedélzetén is megelevenedik a borzongató őszi hangulat.
Beindult a halloweeni láz a Balatonnál: tökfaragás, jelmezek és édes versengések sora vár
Tökfaragás, süteményverseny, népi játékok és egy csipetnyi borzongás – ezek is várják az érdeklődőket a Balaton-parti településeken a hétvégén.
A Balatoni Turizmus Szövetség közleménye szerint fontos hangsúlyozni, hogy a halloweeni események nem zavarják a halottak napi megemlékezéseket: míg a halottak napja méltóságteljes és családias, addig a halloween kreatív, játékos – a két esemény ma már békésen megfér egymás mellett.
A szervezet szerint több balatoni program már olyan vonzerőt képvisel, hogy a jelmezes rendezvényeket kereső fiatalok akár több száz kilométert is utaznak értük. Ilyen volt például a keszthelyi Festetics-kastély szellemjárása, amelyet október 28-án tartottak. Új szereplőként Balatonlellén is sok turistára számítanak (október 30–31.), ahol kilenc étterem, bisztró és jachtklub működik együtt turisztikai szakértőkkel, hogy a halloween tematikájához igazodó fogásokat alkossanak, és népszerűsítsék a régió gasztronómiai kínálatát – nyilatkozta Ernyes Violetta, a Visit Balatonlelle menedzsere.
A legnagyobb esemény, amely már az egész ország fiataljait megmozgatja, a Balatonfűzfői Borzongás Fesztivál, a rendezvény népszerűségét jól mutatja, hogy van, aki egy éven át készítette jelmezét, de olyan is akadt, aki külföldről hozatta a ruháját, hogy itt felvonulhasson, és van, aki még a kutyáját is beöltöztette.
Egyes balatoni rendezvények már olyan sikeresek, hogy a nagy budapesti turisztikai központok is szívesen működnek együtt velük. Jó példa erre a Madame Tussauds Budapest és a Balatoni Turizmus Szövetség megállapodása: ennek keretében több balatoni eseményen, a legizgalmasabb jelmezben érkező családok ajándék jegyeket kaptak a viaszfigurákat is felvonultató kiállításra. A szervezet szerint az együttműködésnek a balatoni gyerekek számára edukációs haszna is van, a nyereményeknek köszönhetően a látogatók közelebbről ismerhetik meg Lugosi Bélát, a klasszikus Drakula-filmek világhírű alakítóját.
Bár hazai adatok még nincsenek, az amerikai tapasztalatok jól mutatják a halloween gazdasági potenciálját: az USA-ban tavaly több mint 11 milliárd dollárt költöttek jelmezekre, édességekre és rendezvényekre. A balatoni és budapesti programok látogatottsága folyamatosan nő, új, jövedelmező lehetőséget kínálva az őszi szezonban a helyi vállalkozásoknak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Íme, még egy tuti program: tökfaragás, süteményverseny és egy csipetnyi borzongás Balatonfüreden
Október végén ismét benépesül a Huray-villák kertje is: a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület idén harmadszor szervezi meg a népszerű Tökfaragó családi napot, amelyre kicsiket és nagyokat egyaránt várnak. A hagyományos programok – tökfaragás, tökfestés, arcfestés, csillámtetkó és kézműves foglalkozások – mellett most először „A legfélelmetesebb finomság” címmel süteménysütő versenyt is hirdetnek.
Aki szeretne részt venni, egy teljes tálca sütivel nevezhet, lehet az édesség édes vagy sós, hagyományos vagy különleges – a lényeg, hogy legyen benne egy kis halloween-varázs. A sütiket szakmai zsűri kóstolja és értékeli, a legötletesebb alkotásokat pedig értékes nyereményekkel jutalmazzák.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







