Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter felmentette pozíciójából Dányi Gábort, a MÁV gazdasági vezérigazgató-helyettesét.
Kecske várja a vonatot a vasi falu állomásán: csak nem lekéste a hajnali ingázós járatot?
A helyiek szerint az elárvult kecske már napok óta a gyöngyösfalusi vasútállomás környékén kószál. A MÁV egyelőre nem reagált a négylábú utas panaszaira, de a közösség összefogott: remélik, hamar hazatalál a kis vándor.
A Vas megyei település, Gyöngyösfalu vasúti megállójánál különleges utas tűnt fel ma reggel: egy barátságosnak tűnő, ám bizalmatlan kecske. A helyiek szerint már napok óta itt kószál a környéken, mintha csak a menetrendet böngészné, ám ha valaki túl közel merészkedik hozzá, gyorsan arrébb áll – talán nehogy lekésse a következő „járatot”.
A település hivatalos Facebook-oldala írt róla, fotókkal együtt: „Ha valaki felismeri, akkor Gyöngyösfalu vasúti megállónál kószál ez a kedves jószág. Nagyon nem enged a közelébe senkit, inkább odébb áll. Szóval keresi vagy várja a gazdáját!” – közölték aggódva.
A MÁV egyelőre nem reagált a négylábú utas panaszaira. A közösség azonban összefogott: remélik, hamar hazatalál a kis vándor. Addig pedig, ha már úgyis késik a vonat, a kecske nyugodtan legelhet még egyet a sínek mellett.
Példátlan szigorításba kezdett a magyar település: egy csepp vizet sem kapnak a trükköző lakásépítők
A helyi önkormányzat a regionális vízművel összefogva megtagadja a vízbekötést a szabálytalanul átalakított ingatlanoktól.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








