A mai kvíz során kiderül, emlékszel-e kinek a nevéhez fűződnek a nagy tudományos áttörések.
Fokozottan védett, Bulgáriában gyűrűzött fiatal kerecsensólymot lőttek meg ismeretlen elkövetők a Hortobágyon – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Az állat állapotát sikerült stabilizálni, ám nem biztos, hogy teljesen felépül.
A megsebzett kerecsensólymot a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) természetvédelmi őre találta meg a Hortobágyi Földtulajdonosi Vadásztársaság működési területén, röpképtelen állapotban, a földön heverve. Az állatot a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállították, ahol a röntgenvizsgálat kimutatta, hogy sörétes puskával lőtték meg: szárnya szilánkosra tört, és a lába is sérült. Az állatorvosok stabilizálták az állapotát, és eltávolítottak egy sörétszemet a testéből. Jelenleg karanténban, megfigyelés alatt tartják.
Súlyos sérülései miatt elképzelhető, hogy a madár soha többé nem repülhet.
A térség az MME által vezetett LIFE SakerRoads projekt kiemelt területe, ahol évek óta dolgoznak a faj állományának stabilizálásán. Az egyesület felvette a kapcsolatot bolgár kollégáival, a gyűrű alapján pedig kiderült, hogy egy „Mónika” nevű fiatal tojóról van szó, akit a Green Balkans szakértői szabadon engedtek visszatelepítési programjuk keretében.
Bulgáriában 2006-ra kihalt a kerecsensólyom költőállománya. A visszatelepítések 2011-ben kezdődtek, de az első fészkelő párt csak 2018-ban jegyezték fel. Az országban eddig 177 egyedet engedtek szabadon, ezek 80 százalékát a Green Balkans Vadállat Rehabilitációs és Tenyésztési Központjában tenyésztették. 2025-ben hat foglalt territóriumot regisztráltak, és jelenleg ez a program az egyetlen esély a faj helyi újratelepülésére.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kerecsensólyom Magyarország és a magyarság egyik legfontosabb madara, amely még eleink mitológiájában is kiemelt szerepet kapott. Sajnos a védett, 1 millió forint természetvédelmi értékű fajra a vadászat továbbra is veszélyt jelent.
Az 1980-as évek óta Magyarországon 23 egyed pusztult el lelövés miatt. Bár az utóbbi 15 évben csökkent az esetek száma, időnként még mindig illegális vadászat áldozatául esnek ezek a madarak.
Különleges éjszakai felfedezés: apró, védett cukiságokra bukkantak egy hazai nemzeti parkban + Videó
Alig néhány centiméteres, pelyhes bíbicfiókák rejtőztek a nedves fű között, amikor a természetvédelmi őrök éjszakai felmérés közben rájuk bukkantak a Nagykőrösi őrkerületben.
Kern Andrással, Hernádi Judittal és Csuja Imrével csábít a vidéki színházi nyár: ezeket kár kihagyni
Június 26-án veszi kezdetét az egész nyáron át tartó zsámbéki sorozat, melynek a Zichy-kastély és egy alkalommal a romtemplom ad helyet.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







