A Holt-Körösnél megindulhat a vízpótlás, miután kiépült a szivattyús rendszer. Mintegy 300 ezer köbméter vízzel mentenék a drasztikusan apadó, kiszáradással fenyegetett holtágat.
Bezárt vidéki fürdő, a gyár árnyékában: így rohadt szét a múlt századi „wellnessközpont” + Fotók
A Felfedező – Elhagyatott helyek Magyarországon nevű Facebook-oldalon bukkant fel nemrég egy különleges fotósorozat, amely a miskolci vasgyár egykori közfürdőjét mutatja be. A képek egyszerre idézik meg Miskolc ipari múltjának fénykorát, és jelenlegi szomorú pusztulását.
Az 1896-ban épült miskolci közfürdő, amelynek terveit Szvetlik Mátyás készítette, nem kis feladatot vállalt magára: a vasgyári munkások és a környék lakosai ide jártak tisztálkodni, regenerálódni, sőt, gyógyulni is. A Vasgyári Fürdő egykor a miskolci gyári dolgozók mindennapjainak része volt, ma már elfeledve, omladozva áll Miskolc ipari múltjának különleges emléke.
Volt itt minden, ami akkoriban számított: két termálvizes medence, súlyfürdő, iszapkezelés. A boltíves üvegtető, a csempék mintázata, a medencék kivitelezése alapján egyértelmű: nem spóroltak rajta. Ez nem afféle gyors zuhanyzós lecsapató volt – ez egy nívós, társadalmi funkciókat betöltő intézmény volt. A gyárban dolgozók itt mosták le a műszak porát, de a hely nem csak a higiénéről szólt – közösségi tér is lehetett.
A közfürdő 1914-ben jelentős átalakításon és bővítésen esett át. Egy új uszodával gazdagodott, amelyet télen és nyáron is lehetett használni. Emellett az eredeti szolgáltatásokat – gőz-, kád-, iszap-, hideg-, meleg és langyos fürdők – újabb gyógyfürdői részlegek egészítették ki. Az évtizedek során a fürdő többször is korszerűsítésen esett át, és a város fürdőkultúrájának szerves részévé vált.
A gyár a kilencvenes évek végén azonban már csak az 1954-ben épített mosodarészt használta. Egy 2005-ben készült tanulmány szerint a pusztulásra ítélt épület egy társaság tulajdonában van. Állapota meglehetősen leromlott. Sőt, a tanulmány szerint lebontását is fontolgatják. Az épület mára az enyészeté lett – rozsdás csövek, málló vakolat. Ma már leginkább csak urbex-fotók szereplője, vagy néha, egy Facebook-algoritmus hirtelen felindulásából, a mi hírfolyamunké:
Megérkezett az új sztár Veszprémbe: hónapokon át szervezték a gigantikus jövevény költözését + Videó
Új lakóval bővült a Veszprémi Állatkert: megérkezett Samu, az ötéves ázsiai elefánt bika, aki a Fővárosi Állat- és Növénykert gondozásából költözött át új otthonába.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








