Újabb régészeti feltárás zajlik Nagyvázsonyban: a 77-es főút közelében Árpád-kori település nyomait és Kinizsi Pál kirabolt sírjának maradványait keresik.
Húsvéti programokkal nyitja meg tavaszi idényét a Dinnyési Várpark és Skanzen, ahol nyuszis kisvonat, tojásfestés, és Jézus életét bemutató szobrok várják a látogatókat. Az erre az alkalommal elkészített nyuszivonat húsvéti díszítéssel közlekedik a park 540 méteres pályáján.
A márciusban bemutatott kisvasút ünnepi díszítést kapott: nyuszifejjel és színes tojásokkal felszerelve indul el az 540 méteres pályán a tavaszi szünet első napjától. A látogatók kézműves programokon is részt vehetnek, többek között tojás- és nyuszifestésen.
A Skanzen egy XI. századi magyar falu világát idézi meg, míg a Körtemplomban 101 kerámiaszobor és dombormű meséli el Jézus életét. A parkban 46 középkori magyar vár makettje is megtekinthető. "A célunk mindig is a tartalmas, mégis elérhető programkínálat volt" – hangsúlyozta Alekszi Zoltán alapító.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







