Igazi hungarikum lett az Év Emlőse 2025-ben: egy pannon cukiság, ami rendkívül szelíd is

Ahogy írták róla, a magyar szöcskeegér (Sicista trizona) létezéséről az ezredforduló előtt még mit sem tudtunk. Annyi bizonyos volt, hogy élt Magyarországon egy különleges kisemlős, amely bár nevében egér, de csak nagyon távoli rokonságot ápol a közönséges egerekkel. Viselkedésében és életmódjában is egészen egyedi, például az egerektől eltérően valódi téli álmot alszik, évente csak egyszer szaporodik és táplálékának jelentős részét képezik a rovarok. Ráadásul nagyon szelíd, kézben tartva nem harap, nem próbál elmenekülni.

Az egykor sokfelé előforduló, hátán hosszanti fekete csíkot viselő szöcskeegér (nem tévesztendő össze a hazánkban gyakori pirók erdeiegérrel) élőhelyeinek megszűnése miatt az elmúlt 150 évben egyre ritkábbá vált, olyannyira, hogy az utolsó példányt 1936-ban fogták meg a kutatók.

Hetven éven át senki nem találkozott egyetlen élő példánnyal sem, és akár kipusztultnak is hihettük volna, ha nincsenek olyan „szakértők”, akik ez idő alatt is jó néhányat tudtak fogni belőle.

Ezek a „szakértők” pedig nem voltak mások, mint a baglyok, az éjszaka rendíthetetlen „adatgyűjtői”, akik a szőröstül-bőröstül lenyelt zsákmány emészthetetlen (csont, szőr vagy toll) részeit kis köpetek formájában szétszórják pihenőhelyeik közelében. Ezekből gondos kutatói kezek összegyűjtenek évi néhány ezret és a bennük lévő csontokból meg tudják állapítani, hogy milyen „mintát” gyűjtöttek a baglyok táplálékszerzésük során. Ilyen bagolyköpet-elemzésekből tudtuk, hogy a szöcskeegér továbbra is tagja a magyar faunának, éli rejtett életét, igaz, egyre kevesebb és kevesebb helyen.

A rejtőzködésnek végül 2006-ban lett vége, amikor magyar kutatók a Borsodi-Mezőségben több éves próbálkozás után végre befogtak egy élő példányt. A szenzációk sora azonban a megtalálással nem ért véget, sőt! A következő évtized kitartó kutatásai, genetikai és morfológiai vizsgálatai ugyanis azt igazolták, hogy a nálunk élő szöcskeegér nem azonos a keleti sztyeppéken elterjedt más rokon fajokkal, hanem teljesen különálló faj. Ezzel nemcsak a tudományos, hanem a magyar neve is megváltozott, így már nem a csíkos szöcskeegér, hanem a sokkal találóbb magyar szöcskeegér névre hallgat. A fajnak jelenleg mindössze két aprócska állományát ismerjük a világon, egyik a már említett Borsodi-Mezőségben él, a másik egy Kolozsvár melletti élőhelyen. Ráadásul a két állomány alfaji szinten eltér egymástól, ezért külön nevet is kaptak: az Erdélyi-medencében az erdélyi szöcskeegér honos.

A Grassland-HU LIFE integrált projektben is kiemelt fajként szereplő szöcskeegér tehát igazi nemzeti kincsünk, a hungarikumok közé kívánkozik. Ahogy a sajtóközleményben megjegyezték: "Óriási ezért a felelősség, ami a magyar kutatók és természetvédelmi szakemberek vállát nyomja: ha nem tudják megőrizni a magyar szöcskeegeret, illetve a hozzá hasonló, csak nálunk megtalálható világritkaságokat (jó néhány ilyen faj vagy alfaj van a Kárpát-medencében), akkor senki más! Meg kell ismerniük e fajok környezeti igényeit, azonosítaniuk kell a veszélyeztető tényezőket, ki kell dolgozniuk a fennmaradásukat szolgáló megőrzési terveket, és természetesen végre is kell tudniuk ezeket hajtani." Ráadásul mindezt versenyt futva az idővel, hiszen ezen rendkívül ritka és értékes fajok közül nem egy már a kipusztulás szélére sodródott.

Ennek megfelelően az idei évben a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mellett számos kutatóintézet, múzeum, egyetem és civil szervezet is bekapcsolódik a programsorozat szervezésébe és kivitelezésébe. Ez is jelzi, hogy az utóbbi 20 évben milyen széleskörű szakmai összefogás jött létre az egyik legjelentősebb természeti értékünk megmentése érdekében - írták.