19 °C Budapest
térkép pillangó táplálkozás levél, európai térkép, Araschnia levana

Nézzétek: ez a lélegzetelállító szépség nyerte el a 2025-ös év lepkéje címet!

2025. január 22. 13:15

A pókhálós lepkével kora tavasztól őszig az ország szinte minden szegletében találkozhatunk. Nevét a szárny fonákján látható pókhálós mintázatról kapta. Nedves erdőkben, vízfolyások mentén és üde gyomtársaulásokban is gyakori, ezért nem védett.

Mivel három nemzedéke van, ezért kora tavasztól egészen őszig találkozhatunk vele. Főként a párásabb, nedvesebb területeket kedveli. Érdekessége, hogy a különböző generációk rajzolata és színezete nagyban eltér egymástól, ami szinte egyedülálló a hazai nappali lepkefajoknál. A kora tavasszal megjelenő első generáció színezete vörösesbarna, vörhenyes okkersárga rajzolata széles, szaggatott vagy felaprózódó fekete harántsávokból áll. Ezzel ellentétben a második generáció szárnyai sötétbarnák, finom szaggatott mintázattal, míg a harmadik generáció szárnyai feketék, a barna szín teljesen eltűnik róla – írta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Lepkevédemi Szakosztálya.

Főleg erdőszéleken, illetve árokpartokon él. A magasságra nem érzékeny; a magashegységekben is megtalálható. Hernyói társasan (tömegesen) élnek tápnövényükön, a nagy csalánon (Urtica dioica). Kimutatták, hogy a 20. század közepe óta elterjedésének északi határa észak felé tolódik: valószínű, hogy ez a globális felmelegedésnek köszönhető.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 3. 16:10
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom