Merkely Béla 2027. január 1-jei hatállyal lemond a Semmelweis Egyetem rektori megbízásáról.
Ebbe a pazar Balaton-parti szállodába költözik a Debreceni Egyetem vadiúj campusa + Fotók
Siófok egyik legpattinásabb épülete, amely 1893-tól szállodaként, majd egy időre főiskolaként is működött, hamarosan teljes felújításon esik át. A tervek szerint szeptembertől itt kap helyet a Debreceni Egyetem Siófok Campusza - írta meg a Magyar Építők.
Siófokon, a kikötő közelében található egykori Sió, majd Hullám Szálló épületegyüttese teljes felújításon esik át. A közbeszerzési értesítő szerint a TÁRS-95 Acélszerkezet és Gépgyártó Építőipari Kereskedelmi Kft. végzi a munkálatokat.
Ahogy a Magyar Építők írta, a Petőfi sétány elején álló szállodakomplexum 1893-tól a Balatonhoz érkezőket fogadta, 1945 után pedig bányászüdülőként használták. A 2000-es években egy átfogó felújítás után, oktatási célt szolgált az egykori szálló, az utóbbi években üresen állt. Tavaly tavasszal jelentették be, hogy a remek lokációjú épületben a Debreceni Egyetem gazdasági, műszaki, turisztikai és egészségügyi területekhez kapcsolódó képzéseket indítana és konferencia-helyszínként is hasznosítaná azt. Az Oktatási Hivatal az év elején engedélyt adott a Debreceni Egyetem siófoki campusa részére, hogy meghirdesse az itt induló szakokat a felvételizők számára.
A tervek szerint szeptemberben fogadják az első hallgatókat, a campus felújítása már javában tart.
A felújítás során a szakemberek többek között javítják a homlokzati nyílászárókat, a tetőt, és kicserélik a korrodált acélszerkezeteket az alagsorban. Emellett a beázásokat megszüntetik, a hőszigetelést is lecserélik, és a felújított felületeken új vakolatot alkalmaznak. A munkálatok részeként a 360 méter hosszú ereszcsatornákat és lefolyócsöveket is kicserélik.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A campus felújítása már javában zajlik, és a szeptemberi kezdésre már az első hallgatókat is várják. A tervek szerint a kiváló adottságokkal bíró rendelkező épület fontos szerepet kap a gazdasági, műszaki, turisztikai és egészségügyi képzések területén.
Addig is, a Siófok.hu információi szerint az Oktatási Hivatal több mint 30 képzés meghirdetésére, indítására adott engedélyt a Debreceni Egyetem siófoki campusa részére.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







