A rendőrség a szolgálati kutyái utánpótlása érdekében kutyakiválasztási eljárást tart május 12-én 9 és 12 óra között a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Dunakeszi telephelyén.

Hivatalosan ugyan véget ért a nyári szezon a Balatonnál, a kánikula azonban még mindig nem múlt el, így, aki teheti az tovább strandolhat a magyar tengernél. Bár az idei szezon szerencsére mentes volt a nagy balatoni viharoktól, a hatóságoknak ennek ellenére azért akadt dolguk így is. A legfrissebb adatok szerint a tavalyi évhez képest ugyanakkor némiképp mérséklődött a végzetes kimenetelű balesetek száma. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata lapunk megkeresésére elmondta, hogy míg 2023-ban 13 esetben következett be vízbefulladás a Balaton vízterületén, ebből 9 a nyári szezonban, addig idén eddig bizonyíthatóan 11 esetben történt vízbefulladás, ebből 9 a nyár folyamán.
Még mindig sokan figyelmetlenek
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is volt dolga a hatóságoknak a magyar tengernél. Míg tavaly a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 169 esetben 334 főt mentett ki, idén eddig 159 alkalommal 293-at. Ennél azonban a balatoni mentések száma jóval magasabb, hiszen sokszor nem a vízirendőrök, hanem a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) munkatársai kapják a riasztást, vagy ők érnek előbb a bajba jutottakhoz.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a HelloVidék kérdésére elmondták, hogy a Balatoni Vízirendészeti Rendőr-kapitányság (BVRK) 2024. szeptember 1-ig 199 esetben 390 főt mentettek ki a Balatonból.
Nagyon fontos leszögezni, hogy a Balatonon az elmúlt 5 évben egyik vízbefulladás sem kapcsolódott olyan jellegű jogsértéshez (szabálysértéshez, szabályszegéshez, hajók ütközéséhez, süllyedéséhez) amely a veszélyhelyzetet okozta volna
- mondta lapunknak Orbán Zoltán rendőr alezredes.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette: a nyár eddigi vízbefulladásszerű eseményeinek közös jellemzője, hogy férfiak (egy idős hölgy kivételével) két korcsoportban kerültek veszélyhelyzetbe.
Az idősebbek (55-85 év közöttiek) komoly alapbetegségek miatti rosszullétek, eszméletvesztések miatt fulladtak elsősorban vízbe, míg a fiatal korcsoport (21-37 év közöttiek) tagjai komoly úszási képességek nélkül kerültek veszélyhelyzetbe a fürdés, vagy olyan fürdőeszközök használata során, mint a SUP, a vízibicikli vagy a gumimatrac.
2024. augusztus 28-ig hat esetben volt országosan elrendelt hőségriadó, összesen 36 napon keresztül, három esetben II. fokú három esetben III. fokú hőségriasztást rendelt el az Országos Tisztifőorvos. A hőségriasztásokkal összefüggésben öt esetben történhetett vízbefulladás a turisztikai idényben
- hívta fel a figyelmet.
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a baj
Orbán Zoltán kiemelte, hogy nagyon fontos, hogy mindig betartsuk a következő aranyszabályokat:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- Először is ismerjük meg azt a helyet ahová nyaralni érkeznek, kérdezzék meg a helyi strand mederjellemzőit, hogy hol milyen mély a víz, hogy vannak-e esetlegesen a mederben hirtelen leszakadások, lyukak (ismert a déli parton a marás jelensége, amikor a meder rövidtávon sokat mélyül, szinte leszakad, az nem látszik a felszínről), áramlások vagy sodrás! A helyi jellemzők és az úszni tudásuk alapján döntsenek egy-egy fürdőhely számukra való alkalmasságáról!
- Aki nem tud úszni, az ne menjen be a természetes vizekbe, esetleg csak a parti sávban hűsítse magát!
- Gyengén úszók csak a nagyon sekély vízben fürödjenek!
- Soha ne távolodjanak el messze a parttól olyan eszközökkel, amelyek a használatával még csak most ismerkednek!
- Kerüljék a vízibiciklikről, egyéb fürdő eszközökről történő hirtelen vízbeugrást, hiszen nem biztos, hogy tisztában vagyunk a vízmélységgel, valamint a vízhőmérséklet is hirtelen sokkhatással van a szervezetre!
- Amennyiben nem biztosak saját úszni tudásukban és vízijárművekkel vagy fürdőeszközökkel vízre mennek, mindenképpen használjanak mentőmellényt!
- A gyermekekre fürdőeszközökön, vízibiciklin mindig adjanak mentőmellényt!
- Szintén nagyon fontos, hogy ha mégis felfújható fürdőeszközzel (strandosgumicsónak, gumimatrac, SUP, stb.) vagy vízibiciklivel elsodródunk a szélben, azt ne hagyjuk el a mentés megérkezéséig, mert ezt biztosan észlelik a partról vagy a vízről mások és azonnal segítséget fognak hívni, így a mentőegységek gyorsan megérkezhetnek és megoldhatják a kialakult veszélyhelyzetet.
- A szélben vagy egyéb okból elsodródott felfújható eszköz után ne ússzunk, mert szintén az életünket tesszük kockára, ezen eszközök a szélben képesek egyre gyorsabban sodródnak, így csak veszélynek tesszük ki magunkat.
- Lehetőleg kerüljék az extrém melegben a hőcsúcsokban (11 és 16 óra között) való nyílt vízen tartózkodást és ha lehet ne fogyasszanak túlzott mértékben alkoholt azért, hogy fizikailag képesek legyenek egy-egy vészhelyzet kezelésére!
- Távol a parttól kerüljék az egyedül való úszást, fürdőeszköz használatot!
- Tartsák be a viharjelzések szabályait! Elsőfokú viharjelzésnél (percenként 45 sárga fényjelzés) a parttól 500 méterre lehet csak eltávolodni a fürdés során vagy fürdőeszközt, vízibiciklit használva, a II. fokú viharjelzés esetében viharjelzésnél (percenként 90 sárga fényjelzés) fürdeni tilos!
Folyamatosan pásztázzák a tavat
Orbán Zoltán fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság 5 vízirendészeti rendőrőrsön több mint 25 rendőrségi szolgálati hajóegységgel vigyázza Közép-Európa legnagyobb vízfelületű tavát. A tó 235 kilométer hosszú parti sávján és a közel 600 négyzetkilométeres területén 116 kikötő, valamint 145 kijelölt fürdőhely található.
Mint mondta, idén minden vízirendészeti rendőrőrsön (Siófok, Balatonfölvár, Fonyód, Keszthely, Balatonfüred) már február 28-tól volt azonnal bevethető mentőhajóegység, jelenleg pedig már minden őrsön 2-4 azonnal bevethető szolgálati kisgéphajó van készenlétben.
A vízirendészetet kiegészíti a vele együttműködési megállapodásokkal szerződő négy vízimentő egyesület. Az egyesületek 19 kisgéphajója is riasztható egy-egy mentési eseménynél, azonban elsősorban lokálisan fejtenek ki komoly mentési és megelőzési tevékenységet Keszthely, Vonyarcvashegy, Zamárdi és Siófok térségében, a legnagyobb vízimentő egyesület pedig a Balaton számos helyén, a vízirendészettel állandó és folyamatos egyeztetés alapján
- húzta alá.
Orbán Zoltán szerint nagyon fontos hogy a viharjelzések és az időjárás változásairól értesüljünk a vízparton, erre tökéletes megoldás lehet az okostelefonokra ingyen telepíthető Meteora, vagy Tavihar mobil applikációk, amelyek az időjárás vagy viharjelzés változásait hangjelzéssel is tudatják.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


