Néhány nappal a 1,8 milliárd forintból megújult siófoki élményfürdő átadása után hatósági ellenőrzést kellett tartani: a vendégek bőrirritációra, viszketésre panaszkodtak.
Egyedüli magyarként nemrég aranyérmes lett a balatonlellei Bujdosó Pincészet sauvignon blanc bora az Ausztriában tartott fajta világbajnokságon. A világ minden pontjáról küldtek mintákat a pincészeteket a Concours Mondial de Sauvignon borversenyre, ahol idén rekordszámú 1285 mintát kóstoltak az ítészek. Maximum száz pontot kaphatott egy tétel és aranyminősítést csak a legjobbaknak járt, kilencven pont felett. Ifjabb Bujdosó Ferenc a HelloVidéknek elmondta ez már zsinórban a harmadik olyan év, hogy sikerült valamilyen rangos nemzetküzi érmet elhozniuk külföldről. A borász lapunknak beszélt hosszútávú terveikről, valamint arról is, hogy melyek azok a főbb természeti kihívások, amelyek megnehezítik munkájukat.
Nem akármilyen díjat söpört be nemrég a Bujdosó Pincészet, akinek a dél-balatoni szőlőterületről származó bora egyedüli magyarként érdemelte ki az aranyérmet az osztrák Concours Mondial de Sauvignon versenyen.
A borverseny jelenleg a világ legnagyobb Sauvignon blanc-nak szentelt versenye, amelyet 2010-ben hoztak létre Bordeaux-ban a Concours Mondial de Bruxelles égisze alatt a szőlőfajta zászlóshajója lett. Különlegessége, hogy a kóstolóra minden évben más régióban kerül sor, idén hat év után tért vissza a verseny Európába, a Stájerországban tartott eseménnyel.
A sauvignon blanc több évtizedes hagyománnyal rendelkezik a borvidéken, hiszen a balatonboglári Állami Gazdaságban telepítették először a fajtát Magyarországon a nyolcvanas években. A pincészet kínálatában már három különböző sauvignon blanc bor is szerepel: a díjnyertes Csomó, amely alapbornak számít, a némileg komplexebb Jolle és a csúcs sauvignon blanc bor az Our Sea névre keresztelt hordós érlelésű nedű.
Ez már zsinórban a harmadik év, hogy sikerült valamilyen érmet elhoznunk, 2022-ben ezüstérmet, 2023-ban pedig már egy aranyérmet tudtunk elcsípni. Nagyon reméltük, hogy továbbra is fenn tudjuk tartani ezt a magas színvonalat a borainknál, de úgy látszik sikerült
- kezdte lapunknak ifjabb Bujdosó Ferenc.
A borász a HelloVidéknek elmondta, hogy a Sauvignon blanc aromatikájában, zamatgazdaságában alapvetően más, akár magyar, akár más világfajtáról van szó. Mint mondta, van egy nagyon jellegzetes zöldes, bodzás karaktere. A borász hozzátette, hogy a bor aromáinak jellegzetességét a korai szüretnek, a kevésbé érett szőlőnek köszönheti, amely révén sikerült a palackba átmenteni ezeket a zöldebb, frissebb aromákat.
A Sauvignon blanc egyre nagyobb népszerűségnek örvend idehaza, egyre többen készítik ezt a borfajtát, ezért úgy gondolom, hogy a közeljövőben egy felfelé ívelő szakaszra számíthatunk
- mondta.
Bujdosó Ferenc, és munkatársai rendszeresen járnak hazai és külföldi tanulmányutakra tapasztalatszerzés céljából. A borász korábban dolgozott Új-Zélandon is, amit a Sauvignon blanc borok epicentrumaként tartanak számon, de megfordult Észak-Olaszországban, ahol számos szüreten vett részt. Legutóbb Dél-Stájerországban voltak, ahol az ottani borászokkal cseréltek eszmét tapasztalataikról, valamint arról, hogy milyen vezérfonal mentén készítik a boraikat.
Bujdosó Ferenc kiemelte, hogy a díjnyertes borfajta alapvetően a hűvösebb nyarakat, és éjszakákat kedveli. Ebből a szempontból a 2023-as különösen kedvező volt számunkra, mivel hűvös, és csapadékosabb volt a tavalyi nyár.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mint minden évben, már most, június elején elkezdtünk készülni az idei évjáratra is. Ha száraz, forró nyarunk lesz, akkor előreláthatólag sokkal keményebben kell majd dolgoznunk, és nagyobb odafigyelésre lesz szükség, így elmondható, hogy összességében a hőmérséklet alakulása lesz idén is a döntő tényező
- hívta fel a figyelmet.
Ami a hosszútávú terveket illeti, Bujdosó Ferenc hangsúlyozta, hogy mostanra kezd összeállni a portfóliójuk, hamarosan pedig három különböző karakterű Sauvignon blanc fog készülni. E mellé fog hozzájönni ugyancsak három ízvilágú olaszrizling, a nagyon könnyűtől egészen a hordós érlelésűig. Mindamellett szeretnék még jobban kihegyezni a hangsúlyt a pezsgőjükre is a közeljövőben.
A régió versenyképességét firtató kérdésünkre a borász fontosnak tartotta leszögezni, hogy nagyon jól megállják a helyüket a Dél-Balatoni borok idehaza. Mint mondja, jól látszik, hogy a fehérborok térnyerése egyre nagyobb, ebben pedig a régió különösen erős, mivel majdnem 70 százalék a fehér szőlők aránya.
Remek adottságai vannak a környéknek, a 200-300 méteres lankás dombok pedig tökéletesek. A Balatonnak a mikroklímája nagyon jól segíti a szőlőnek az érését. Ebben a balatoni érzést visszaadó, aromatikus, zamatgazdag, kristálytiszta fehérborokban nagyon erősek vagyunk
- tette hozzá.
A borász a HelloVidéknek elmondta, hogy egyre nagyobb közösség áll mögöttük, az elmúlt két évben több külföldi borvidéket is meglátogattak már helyi fiatal borászokkal is. Így összességében azt lehet elmondani, hogy elindult egy olyan összefogás, aminek reményeik szerint az lesz az eredménye, hogy megerősítsék azt a fogyasztói képet, ami méltán tudja képviselni a régió hírnevét.
Nem hitt a szemének a horgász: furcsa hal akadt horogra a Dunában, a szakértők is meglepődtek + Fotó
Különös zsákmányt fogott egy horgász a Duna szentendrei szakaszán: a hal első ránézésre sem illett egyetlen ismert fajhoz sem. A szakértők vizsgálata végül megerősítette a...
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








