Négy évre ítélték Siklósnagyfalu polgármesterét, aki szerencsejátékokra költötte el a falu pénzét. A vád szerint a férfi csaknem 42 millió forintot sikkasztott el az önkormányzattól.

Sikkasztás: erre költötte a falu pénzét Siklósnagyfalu polgármestere

2023. szeptember 21. 10:34 1 perc

Négy évre ítélték Siklósnagyfalu polgármesterét, aki szerencsejátékokra költötte el a falu pénzét. A vád szerint a férfi csaknem 42 millió forintot sikkasztott el az önkormányzattól.  

A Siklósi Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a korábbi siklósnagyfalui polgármesterrel és élettársával szemben. A volt polgármester tárgyalás nélkül elfogadta az ügyészség ajánlatát, így négy évre börtönbe vonul, az élettársa viszont felfüggesztett börtönnel megúszta lopást - számolt be róla az ATV.

A vádlott 11 évig volt Siklósnagyfalu község polgármestere. A vád szerint a falu első embere az önkormányzat pénzét egyszerűen csak sajátjaként kezelte, sőt, a falu alkalmazásában álló élettársa szintén hozzáfért az önkormányzat bankszámláihoz.

A polgármester 2020-ban elhatározta, hogy az önkormányzat pénzét lenyúlja, illetve saját szükségleteire fordítja. Ezt többféle módon tette meg, egyrészt úgy, hogy az élettársát megkérte arra, hogy a bankszámláról a saját számlájára utaljon el bizonyos összegeket, illetőleg többször előfordul,t hogy az élettársa saját számlájára is utaltak pénzt

- mondta az ATV-nek Kutas Tamás, a Baranya Megyei Főügyészség szóvivője.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A polgármester 2016 és 2020 között számos alkalommal jogosulatlan bankkártyás vásárlásokat hajtott végre, melyet nem a szövetkezet céljaira, hanem szerencsejáték szenvedélyének finanszírozására fordított. A férfi ellen sikkasztás miatt emeltek vádat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?