A lassú turisztikai élményekért nem kell messzire utaznod: itthon is akad bőven olyan hely, ahol megpihenhetsz, csak magadra koncentrálhatsz, és igazán átélheted az utazás örömét....
Magyarországon a Bosch gyártási és fejlesztési tevékenysége a vállalat globális céljaival összhangban a jövő mobilitását, kiemelten az elektromobilitást támogatják. Legördült a tízmilliomodik elektromos kormánymű a maklári Robert Bosch Automotive Steering Kft.-nél, amely világszerte a Bosch egyik legnagyobb elektromos kormányműgyára. Az idén húszéves cég mára a régió meghatározó vállalatává és egyik legnagyobb foglalkoztatójává vált. Összesen mintegy 6,5 millió terméket és részalkatrészt gyártanak évente, azaz átlagosan minden harmadik másodpercben legördül egy termék a gyártósorokról.
A vállalat két telephelyén, Makláron és Egerben mintegy 1600 munkatárs gyárt kormányműrendszert több mint ötven járműgyártó, köztük prémium és elektromos autómárka – személygépkocsik és tehergépjárművek – számára világszerte.
A legmodernebb körülmények között, digitalizált, mesterséges intelligenciával támogatott környezetben gyártjuk a járművek egyik legfontosabb részét, a kormányműveket. Célunk, hogy partnereinkkel együttműködve vezető szerepet töltsünk be a jövő technológiáinak alkalmazásában, hogy újgenerációs termékeink a vezetés kényelmét és biztonságát szolgálják
- mondta Michael Zink, a maklári Robert Bosch Automotive Steering Kft. ügyvezető igazgatója.
Amellett, hogy a vállalat a gyártás során a legmodernebb, magasfokon automatizált gyártási technológiát alkalmazza, kiemelt figyelmet fordít a munkavállalók továbbképzésére is, és folyamatos fejlődési lehetőséget biztosít mind a szellemi, mind a fizikai munkakörökben.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Gyártás és fejlesztés: új generációs elektromos kormányművek
A 70 ezer négyzetméteres, 10 futballpálya méretű maklári Bosch gyár nemcsak a jövőt jelentő újgenerációs elektromos kormányművek gyártásában tölt be fontos szerepet, hanem a kormányoszlopok és -tengelyek fejlesztésben is. Egyrészt tesztelik a fejlesztés alatt álló, illetve a már gyártásban lévő termékeket, másrészt saját innovációk is születnek. Egy negyven mérnökből álló csapat a világ vezető haszongépjármű-gyártóival együttműködve, nemzetközi környezetben fejleszt buszok és kamionok számára kormánytengelyeket és -oszlopokat. Ők felelnek a prototípusok gyártásáért is.
Nem hitt a szemének a horgász: furcsa hal akadt horogra a Dunában, a szakértők is meglepődtek + Fotó
Különös zsákmányt fogott egy horgász a Duna szentendrei szakaszán: a hal első ránézésre sem illett egyetlen ismert fajhoz sem. A szakértők vizsgálata végül megerősítette a...
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








