Idén már harmadik alkalommal jelentkezhettek az Agrárminisztérium Településfásítási Programjára, a 10 ezer főnél kisebb települések.  Az ország legnagyobb fásítási programjának három szakaszában eddig ezernyolcszáz település 46 ezer fát igényelt.

Itt a bejelentés: fontos, a vidéki településeket érintő program folytatódik 2023-ban

2023. január 24. 18:06 2 perc

Idén már harmadik alkalommal jelentkezhettek az Agrárminisztérium Településfásítási Programjára, a 10 ezer főnél kisebb települések. Az ország legnagyobb fásítási programjának három szakaszában eddig ezernyolcszáz település 46 ezer fát igényelt.

A harmadik ütemben 10 ezer sorfát igényelhettek ingyenesen a 10 ezer főnél kisebb települések. Az érdeklődés hatalmas volt, a regisztrációs felület megnyitása után néhány óra alatt 450 település igényelt idén fát, melyek a tavaszi, valamint az őszi ültetési időszakban kerülnek majd elültetésre.

A Program kiemelkedő környezeti hasznosságán túl szemléletformáló és közösségi élménnyel gazdagítja a települések lakóit, miközben felhívja a figyelmet a Vidékfejlesztési Program erdősítési pályázataira.

A Településfásítási Program nem csupán sorfákat biztosít a magyar kistelepülések számára, hanem egy komplex fásítási csomagot is ingyenesen. A 10 000 darab belterületi ültetésre alkalmas, 10-14 centiméter törzsátmérőjű, fafajtól függően 2-5 méter magas, 3-4 éves földlabdás vagy konténeres sorfák kiszállítását a támasztókaróval, törzsvédő hálóval, valamint takarómulccsal együtt a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. végzi. A program szakmai koordinátora az Országos Erdészeti Egyesület, ami az állami erdőgazdaságokkal egyeztetve erdész szakember jelenlétét is biztosítja az ültetésekkor.

A tegnap induló igénylés során a sikeresen pályázó kistelepülések 13 fafaj közül igényelhetnek, minimum 10 maximum 30 sorfát, például amerikai és ezüsthársat, fehér epret, hegyi és korai juhart, magas kőrist vagy puszta szilt. A fajok összeállításánál fontos szempont volt a különböző belterületi adottságok jó tűrőképességé, továbbá a kiválasztásnál nagy segítség volt a korábbi évek tapasztalata.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29