A zalai borvidék borászai komoly kihívásokkal néznek szembe: az aranyszínű sárgaság fitoplazma fertőzés 2025-ben több mint 215 ezer szőlőtőkét tett tönkre.
A Magyar Pékszövetség hagyományaihoz híven, tizenegyedik alkalommal rendezte meg Kenyérversenyét. Az államalapítás ünnepére készülő Szent István napi kenyér első helyezettjével és az Innovatív kategória győztes termékével, valamint a gyártókkal a Parlamentben megrendezett ünnepélyes díjátadón találkozhatott először a közönség.
A Magyar Pékszövetség 11-ik alkalommal hirdette meg hagyományos kenyérversenyét. Az idei év viszontagságos körülményei ellenére a hazai pékségek több mint félszáz terméket mutattak be a Magyar Pékszövetség rendhagyó versenyén - írták közleményükben. A megmérettetésre bármilyen sütőipari vállalkozás nevezhetett, függetlenül attól, hogy tagja-e a szervezetnek.
Idén három kategóriában várták a termékeket
A kétfordulós zsűrizés során az ítészek körültekintően vizsgálták a kenyereket és péksüteményeket, betartva a Magyar Élelmiszerkönyv szigorú szabályrendszerét. Az első körös, ötfős előzsűrizés után 18 kenyér és 7 sétáló sütemény került behívásra a második körös bírálatra, ahol a sajtó munkatársai is megkóstolhatták a versenytermékeket. Az ítészek azokra a minőségi jegyekre fókuszáltak, amelyek meghatározzák egy termék karakterét. Mustra alá vették a péktermékek illatát, ízét, megvizsgálták a kenyerek héjazatát, bélzetét és nem utolsó sorban szemügyre vették a külalakot. Ezek a szempontok markánsan meghatározzák és befolyásolják az élvezeti értéket és minőséget.
Idei díjazottak
A Szent István napi Kenyér első helyezettje a balmazújvárosi Gulyás kenyér, amit a Balmaz Sütöde Kft. kemencéiben sütöttek ropogósra, felelevenítve a gulyások békés életének egyik alapvető élelmiszerét. Az egyszerű, alföldi pásztorélet a magyar nép egységét és egyéni jellegét hangsúlyozza.
A Balmaz Sütöde Kft. immáron három évtizede kiváló minőségű alapanyagok felhasználásával készíti péktermékeit a hajdúságiak nagy örömére. A családi vállalkozás szaküzletei tíz településen szolgálják ki a vásárlókat. A régi hagyományokat megőrizve, az új trendek mentén alkották meg Szent István napi kenyerüket. A generációkon átívelő tudás és szenvedély apáról fiúra száll.
A hamísítatlan ízélményt a tradíció, a tapasztalat és a minőség jellemzi, ezek az értékek köszönnek vissza minden falat pékáruban és kenyérben. Az idei nyertes kenyér a hosszú érlelésű, kovásszal készült. Négyféle lisztet használtak fel, többek között a teljes kiőrlésű liszt is gazdagítja a terméküket. A kenyér jól átsült, vastag héjazattal rendelkezik. Ez biztosítja a régi paraszti kenyereknek megfelelő akár 10-15 napos eltarthatóságot.
Számunkra évezredes hagyományokat képvisel a liszttel, sóval, kovásszal kelesztett, dagasztott és kemencében kisült kenyér. Szívvel, lélekkel, nagyapáink hagyományait megőrizve idézzük fel kézműves termékeinkkel a régi időket. Kenyereinkkel a régi hagyományokat varázsoljuk a vásárlóink asztalára, a jelen kor újdonságaival megfűszerezve
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
– mondta Fülep Zsolt, a Balmaz Sütöde Kft. ügyvezető igazgatója.
Az innovatív kategória nyertesének a Batátás kenyeret választotta a hétfős szakmai zsűri. A Varga Pékség 95 Kft. terméke az Alföld déli peremének természeti adottságainak egyik alapvető növényének, a batátának a jellegzetes alapízét rejti magában. A sárgás bélzettel rendelkező kenyér az egészséges fogyasztói trendeket szem előtt tartva, a hagyományok mentén, élesztő nélküli technológiával készült. A Duna-Tisza közi hátságon fekvő Ásotthalom egyik jellegzetes növényét, a batátát összeboronálták az alakorral. Az édesburgonya és az ősi, egyszemű búza szerelmének köszönhetően született meg a Batátás kenyér a mórahalomi pékség kemencéjében.
A batáta és az alakor pozitív hatásai köszönnek vissza a termékünkben, megidézve a tájunk bűbájos, homokdűnés tanyasi világot. Ennek a területnek az egyik kedvenc növénye a batáta. Az egészséges táplálkozás jegyében az édesburgonyát párosítottuk az ősi, egyszemű búzával. Ennek a szövetségnek a mentén egy ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag terméket sütöttünk ki hagyományos kemencénkben
– tájékoztatott Varga Ferenc, a huszonhét éve működő mórahalmi pékség ügyvezetője.
A nyertes kenyereket a fogyasztók az Ízek Utcája rendezvénysorozat keretében ismerhetik meg augusztus 19-21. között.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







