Ti lehúzzátok a héját, és meddig főzitek? Gasztromesénkben most azt is eláruljuk, mitől maradt aranysárga a nagyi baracklekvárja, de hozunk egy kis lekvártörténelmet is...
A székesfehérvári és a zalaegerszegi régió újonnan érkezett beszállítóinak több mint ötven új termékével találkozhatnak május 12-től 6 héten át a vásárlók Budapesten négy INTERSPAR és nyolc SPAR áruházban, ahol kóstolókon is bemutatják a különleges minőségű, az adott régióban előállított élelmiszereket.
A helyi kistermelők támogatását és a vásárlói igények kielégítését egyaránt szem előtt tartotta a SPAR Magyarország, amikor 2021-ben elindította a Régiók Kincsei programot: ennek köszönhetően hat megyei jogú városban – Székesfehérváron, Zalaegerszegen és Hódmezővásárhely, Nyíregyházán, Pécsen és Győrben – alakítottak, illetve alakítanak ki olyan központokat, ahol mikro- és kisméretű vállalkozásoknak biztosítanak beszállítói lehetőséget.
Az új termékkínálatot most bemutató két régióból 24 kis vagy közepes vállalkozás termékei jelennek most meg, amelyek együttesen közel ötven főt foglalkoztatnak, és így helyben biztosítanak megélhetést a családoknak.
Ezzel a kezdeményezéssel nem csupán a hazai kistermelők piacra jutási esélyeit javíthatjuk, elősegítve a helyi gazdaság fejlődését és a régiós termékek iránti kereslet élénkítését, de megteremtjük annak lehetőségét is, hogy egy-egy adott élelmiszer a lehető legrövidebb úton, a leggyorsabban eljuthasson a fogyasztókhoz. Ez nemcsak a vásárlói élményt fokozza, de a távolság lerövidítésével, a szállítási költségek csökkentésével, valamint a fenntartható módon megtermelt árucikkek polcokra juttatásával a környezetet is kíméljük. Mivel a „Régiók Kincsei” programunk elsősorban a helyben előállított mezőgazdasági termékekkel kereskedő kis családi cégeknek, egyéni vállalkozásoknak nyújt hathatós segítséget, így az adott térség gazdasági fejlődéséhez is hozzájárulunk
- mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
A vásárlók a piros almát ábrázoló logóról és a „Régiók Kincsei” feliratról ismerhetik meg e termékeket. Közülük számos – a kijelölt üzletekben tematikus kihelyezésen – a székesfehérvári és zalaegerszegi térségben termelt élelmiszerek közül mutatkozik be. A székesfehérvári térség termékeit május 12-től június 1-ig, a zalaegerszegi régió termékeit pedig június 2-től három héten át vásárolhatják meg a vevők a kijelölt budapesti SPAR és INTERSPAR üzletekben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az adott sorok végében egy speciális korona, zászlók és polccsíkok hívják fel a vásárlók figyelmét a különleges árucikkekre, amelyek között lesz sajtostallér, bor, sör, pálinka, GIN, tojás, száraztészta, mustár, ketchup, magolaj, chips, nápolyi, mézescsók, puszedli, vaníliás kifli és savanyúság is. A most bemutatkozó termékek között találunk valódi, főzött, mediterrán ízvilágú kisüzemi mustárt, kisüzemi sört, valamint manufakturális módon készült tésztákat is.
A Régiók Kincsei program eddigi sikerességét bizonyítja az is, hogy a vásárlói kéréseknek eleget téve további 4 helyszínnel bővül a székesfehérvári régióban azon áruházak száma, ahol a termékek elérhetőek.
Végzetes hiba lehet: zsenális tipp a hazai kertésztől - így kerülheted el a gyümölcsfák kiszáradását
A minap jött szembe velünk az élő mulcskör ötlete. Nem varázslat, inkább egy próbálkozás arra, hogyan lehet a fák köré gyógynövényekből egyfajta zöld takarást kialakítani.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







