Január 31-én, a Veszprém Megyei Kormányhivatal járási hivatalának épületében lett öngyilkos egy férfi, aki gyúlékony anyaggal lelocsolta, majd felgyújtotta magát. Mostanra az is kiderült, mi állhatott az elkeseredett tett hátterében.

Kiderült, miért gyújtotta fel magát hétfőn a férfi Veszprémben: ez állhatott a háttérben

2022. február 2. 10:00

Január 31-én, a Veszprém Megyei Kormányhivatal járási hivatalának épületében lett öngyilkos egy férfi, aki gyúlékony anyaggal lelocsolta, majd felgyújtotta magát. Olyan súlyosan megégett, hogy a helyszínen életét vesztette. Mostanra az is kiderült, mi állhatott az elkeseredett tett hátterében.

74 éves, családos férfi volt, aki korábban öngyilkosságot követett el a Veszprém Megyei Kormányhivatal épületében, felgyújtva magát, amit mi is megírtunk korábban. Azóta kiderült, hogy az egyébként Vilonyán élő férfit néhány órával azelőtt, hogy felgyújtotta volna magát a hivatalban, többen is látták benzines kannával közlekedni, írja a hvg.hu.

Azok szerint, akik aznap találkoztak vele, a férfi egy feljelentésről panaszkodott többeknek is:

a meglehetősen szerény körülmények között élő áldozatot 30 ezer forinttal bírságolták meg korábban, amiért az egyik kutyája rátámadt egy helybélire.

A Blikk szerint a pénzbírságnak köze van a férfi öngyilkosságához. A férfi állítólag nem mondta el a barátainak, hogy mire készül.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A rendőrség közveszélyokozás miatt indított büntetőeljárást, amit a férfi halála miatt vélhetően hamarosan meg fognak szüntetni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem