13 °C Budapest
A csúcstartó kerületek árban is az élmezőnyben foglalnak helyet, ugyanakkor van néhány kedvezőbb árfekvésű élhető város is a listában.

Itt a rangsor: ezek most a legélhetőbb vidéki városok

2021. december 20. 16:01

Az Otthon Centrum 2021-es élhetőségi rangsorában a fővárosi kerületek nyolc helyen szerepelnek, míg a keleti és a nyugati országrészből egyaránt egy-egy város fért be a top tízbe. A csúcstartó kerületek árban is az élmezőnyben foglalnak helyet, ugyanakkor van néhány kedvezőbb árfekvésű élhető város is a listában.

A portál a nemzetközi szakmai trendekhez igazodva hatodik alkalommal készítette el saját élhetőségi rangsorát. Az elemzés összeállítása során a szakemberek a 20 ezer főnél népesebb városok életminőség szempontjából lényeges mutatóit vetették össze. A rangsort a Várnegyed és a belváros vezeti, míg vidéken Egerben és Veszprémben a legjobb élni.

Soóki-Tóth Gábor, a portál elemzési vezetője elmondta, tavalyhoz képest nincs lényegi elmozdulás, hiszen a lista élén jellemzően továbbra is fővárosi kerületek állnak. Az élhetőségi listát az I. és az V. kerület vezeti 83 és 81 százalékos értékkel. A két kerület a legtöbb mutatóban kiemelkedő, egyedül az odavándorlók népességre vetített számában mondható átlagosnak.

A top tízes listában a pesti belvárosból (VI., VII., IX.), valamint Budai oldalról is (II., XI., XII.) három-három kerület szerepel az első tíz helyen 62-70 százalékos eredménnyel. A budai és pesti kerületek mutatói eltérnek egymástól, mivel a II. és a XII. kerület értékei a felsőfokú végzettségűek és a foglalkoztatottak arányát tekintve kiemelkedő, míg a belvárosi kerületek elsősorban a foglalkoztatottságban emelkednek ki

– tette hozzá a szakember.

A budapesti rangsor végén a külső pesti kerület állnak 37-41 százalékos eredménnyel. Főként azért, mert innen (XVII., XVIII., XXI., XXIII. kerületek) sok időbe telik a munkába járás, miközben a vizsgált szolgáltatások egy részét sem helyben veszi igénybe a lakosság.

A vidéki települések közül Eger és Veszprém értékei a legjobbak (66 és 64 százalék), ezzel mindkét város a top tízben végzett, előbbi a hatodik, utóbbi a kilencedik pozícióban. Ennek elsődleges oka, hogy az itt élők jutnak be leghamarabb a munkahelyükre (a teljes mintához képest 96-97 százalékos eredményt értek el ebben a vizsgált mutatóban), valamint a vándorlási értéket tekintve is sokkal jobb mutatókkal rendelkeznek, mint a fővárosi élmezőny.

A régió központok nagyon hasonlóan szerepeltek: Székesfehérvár és Pécs értékétől (59 százalék) alig maradt el Szeged (58 százalék), illetve Győr (57 százalék), végül pedig Debrecen és Miskolc (55 százalék) következett.

A megyei jogú városok többsége 52-60 százalékos eredményt ért el, amivel a középmezőnyben helyezkednek el. Érd kicsit leszakadva követi ezeket a városokat (47 százalék). A kutatás kitért a fővárosi agglomeráció településeire is, ahol Gödöllő és Szentendre értékei a legmagasabbak (55 százalék), ami a középmezőny elejére sorolta a két várost. A két település az idevándorlók számában emelkedett ki a többi város és kerület közül, ami nem meglepő, mivel az elmúlt években a legnagyobb vándorlási nyereséget Pest megye két fővároshoz közeli települése érte el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A lakásvásárlók a magasabb életminőséget kínáló környezetért hajlandók többet fizetni, ennek következtében az ingatlanárak a jobb körülményeket biztosító városokban magasabbak, és ezekben a városokban a vándorlási mérleg is pozitív

– ismertette a felmérés további megállapításait Soóki-Tóth Gábor, aki elmondta: amennyiben az Otthon Centrum életminőség mutatóinál kialakult rangsort összevetjük a KSH által publikált használt társasházi téglalakások fajlagos árának átlagértékeivel, akkor két majdnem megegyező rangsort kapunk.

Ez arról árulkodik, hogy az ingatlanárakra komoly hatással vannak az életminőségi mutatók. A főváros belső, és budai kerületeinek a lakásárai a legmagasabbak, az I., II., az V., és a XII. kerületek nem csak a kiválasztott életminőség-mutatók szempontjából kiválóak, hanem ezzel összefüggésben a legdrágább kerületek is.

Ugyanakkor, ha tanulmányhoz felhasznált adatokat kiegészülnek az árakkal némileg változik az összesítés: a fővárosi kerületek pozícióját az ingatlanárak jellemzően erősítik, míg a vidéki városokét gyengítik. Mindez azzal magyarázható, hogy az emberek költözés során olyan szubjektív szempontokat is figyelembe vesznek, melyek nem, vagy csak nehezen mérhetők: ilyen szempont lehet az épített és természetes lakókörnyezet minősége, az, hogy milyen benyomást tesz az érdeklődőkre a szűkebb szomszédság arculata.

Az ingatlanárak pozitív hatására példa a főváros III. kerülete, amely ugyan peremkerület, ráadásul az itt élő népesség a szolgáltatások egy részét más kerületekben veszi igénybe, de az ingatlanárak arról árulkodnak, hogy az ide költözőket az elérhető szolgáltatásokon kívül más szempontok is vezérlik, mint a jó közlekedési kapcsolatok. Az ingatlanárak legjobban a megyei jogú városok pozícióján rontanak. A legtöbbet 6 szálékpontot Salgótarján és Szekszárd értékén. Mindez azt jelenti, hogy az árak nem tükrözik az elérhető szolgáltatások szintjét, azok alulértékeltek a piacon. Ebben olyan szempontok játszhatnak szerepet, mint a szabadidő eltöltési lehetőségek szűkössége, a környezet minősége, vagy akár a közbiztonság kérdése.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?