Petíció indult a Vas megyei Zsennye alkotóház megmentéséért. A szervezők attól tartanak, hogy az ország egyik legfontosabb alkotótelepe végleg eltűnhet a magyar kulturális életből.
A kisbolt el fog költözni onnan, ahol most van - jelentette be Ördög Nóra és férje, Nánási Pál videóban. Bár a kisbolt nagyon népszerű, korábban a helyiek többször is feljelentették őket.
Költözik Ördög Nóra és Nánási Pál balatonakarattyai kisboltja, amit tavaly nyitottak, és ami, bár nagyon népszerű volt, sokak szemét szúrta a környéken. Többször is feljelentették őket a helyiek, és úgy tűnik, most már csak egy drasztikus lépés oldhatta meg a helyzetet. A rendőrség már ki is tette az utcába az új közlekedési táblákat, aminek értelmében nem lehet parkolni a kisbolt környékén, Nánásiék pedig úgy döntöttek, hogy elköltöznek - írta a 24.hu.
Nagy az élet, de ennek sokan nem örülnek, akik ott a kisboltunk környékén csendre, nyugalomra és békére vágynak, és mi ezt el is fogadtuk. Többször elmondtuk, hogy az önkormányzattal komoly és előrehaladott megbeszéléseket folytatunk, hogy hogyan lehetne ezt a problémát orvosolni. Elfogadjuk, hogy ez a kisbolt itt, ebben a formában nincs jó helyen, és akkor most jön a bejelentés: a kisbolt el fog költözni onnan, ahol most van
- jelentette be a pár videóban. Az is kiderült, hogy tavasszal a körforgalomhoz fognak költözni, ami parkolásügyi szempontból a legideálisabb döntés. Az, hogy végleg bezárják a kisboltot, egyelőre nincs a terveik között.
A teljes videót itt lehet megnézni:
Nem találnak elég munkaerőt: elérhető szolgálati lakásokkal csábítana a gyönyörű Balaton-parti város
Nemcsak a nagyvárosokban okoz egyre nagyobb gondot a munkaerőhiány: Keszthelyen is nehéz megfelelő szakembereket találni az egészségügybe, a bölcsődékbe, a szociális ellátásba.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







