Nem olcsó, de egyetlen konyhából sem hiányozhat: íme a római, avagy pataki tál titka + recept

Évtizedekkel ezelőtt, amikor a magyar háziasszonyok a TV-előtt ülve a Főzőcskéből lesték el a konyhatündérséget, jött divatba a római vagy pataki tál. Nálunk is volt egy a szekrény tetején, édesanyám sütött is benne egyszer valami vadat, aztán felkerült a díszes karácsonyi papírdobozzal együtt a magasba. Pár éve elhoztam magammal, azóta is, a marokkói mazsolás-mogyorós zöldséges csirkét semmi másban nem tudom annyira tutin elkészíteni, mint ebben a régi cserépedényben. Hasznos, én imádom, kemence híján a kenyértől az egész csirkén át minden süthető benne, sokkal finomabb ízvilágot ad, mint bármilyen szupertepsi.

Az agyagedény az ember legősibb gasztro-találmánya, az egyiptomiak, a görögök aztán a rómaiak is ebben tároltak, szállítottak és főztek. A múlt század elején a csikótűzhelyeken még anyagedényben rotyoghatott a töltött káposzta. Ükszüleink még lábas cserépfazekakban főztek (innen a lábas név, tudtátok?), az edény alá parazsat kotortak – ezért kellettek a valódi lábak. A vaslábasok és a sparheltek aztán kiszorították a mi konyháinkból is ezeket a törékeny fazekas főzőedényeket. Mígnem egyszer, talán épp Kudlik Júlia a Főzőcske de okosanban nem kezdett el egy pataki tálban karajt sütni, onnantól aztán megállíthatatlanul divatba jött…

De ideje tisztázni, mi a különbség a pataki, és a római tál között!

A válasz egyszerű, igazából semmi. Van, aki szerint a pataki tál alja mázas, a rómaié pedig nem, van, aki éppen fordítva tudja. A pataki tálként ismert edény tulajdonképpen egy hazai fazekas által készített verziója a rómaiénak. Ami fontos: ne dőljünk be a csillogó mázas változatoknak, mindenképpen olyan agyagedényt keressünk, amiről tudjuk, nem dísznek készült, és nem tartalmaz régebbi (ólmos) fazekasmázat.

A római tál

A római tál titka

Mindegyiket áztatni kell, ezen kívül van néhány szabály, amit a használatával kapcsolatban érdemes betartani, de az ízélmény mindenképpen kárpótolni fog a fáradtságért! Ha egyáltalán fáradságnak lehet tekinteni azt, hogy a római tálunk sütés előtt egy órával be kell áztatni. Cserébe viszont minden alapanyag egyszerre belekerülhet a tálba, az ételek megőrzik eredeti zamatukat, sőt, még magas vitamintartalmukat is. Egyszóval, bőven kárpótolva leszünk mindenért!

Tipikus római tálban készíthető étel a csülök, de a töltött és rakott zöldségek számára is ideális. A húsok közül a zsírtalanabb szárnyasokat és vadhúsokat is omlóssá varázsolja, de remekül helyt áll egy tisztes darab tarja vagy akár egy jó marharagu elkészítésénél is. A francia vidéki konyhában gyakorta szerephez jutó egytálételeket is érdemes római tálban készíteni. Többek között a burgundi marha (boeuf bourguignon) vagy a coq au vin (vörösboros kakas, ejtsd: kokoven) is elkészíthető agyagedényben.

Így készül a toros káposzta római tálban, vírusölő csodafűszerrel

Az egyik legbiztosabb téli vitaminforrásunk és szupertáplálékunk a savanyú káposzta, amit ilyenkor telente dédszüleink is, ha tehették, szinte minden formában, nyersen, sütve vagy főzve fogyasztották. Nem véletlenül, a bélrendszer gyógyítója, telis-tele hasznos vitaminnal és ásványi anyaggal. Ráadásul, ha a savanyú káposztás ételünk agyagedényben készül el, akkor vitamintartalmának nagy része is megőrizhető. Hozzá pedig szintén egy kiváló magyaros fűszert ajánlok: a csombort, ami ízvilágában is tökéletesen passzol a savanyú káposztás ételekhez.

A toros káposzta hozzávalói:

• 10-15 dkg házikolbász
• 50 dkg savanyú káposzta
• 5-6 közepes db burgonya, hasábokra vágva
• 10 dkg füstölt szalonna
• 40 dkg sertéscomb
• 1 nagyobb tejföl
• 4 db babérlevél
• 2 kiskanál házi szárított csombor
• 2 teáskanál köménymag
• 4 gerezd fokhagyma
• 2 evőkanál fűszerpaprika
• 1 nagyobb fej vöröshagyma
• ízlés szerint őrölt bors
• ízlés szerint só

A toros káposzta elkészítése:

A római tálat fél órára beáztatom. Ez idő alatt a kockára vágott szalonnát megpirítom egy serpenyőben, pár perccel később rádobom a felkarikázott kolbászt. Megpirítom, kiszedem egy tányérra és félrerakom. A kockára vágott hagymát rászórom a kolbászból és a szalonnából kisült zsírra, üvegesre pirítom, hozzáadom a tetszőleg formára (leginkább felkockázott) darabolt húst. (Legutóbb karajból készítettem el, amit egészben sütöttem, így hagytam – ez látható a címlapképen is.) Sóval, borssal, köménnyel fűszerezem, majd fokhagymával ízesítem.

Tipp: A hús felületét érdemes serpenyőben előre megpirítani, de nem kell teljesen megsütni, mert a római tálban úgyis puhulni fog.

A savanyú káposztát közben (ha túl savanyú), kicsit átmosom. Van, aki előre megdinszteli, én nem. Úgy ahogy van, nyersen, beleforgatom a tűzről levett hagymás-kolbászos szaftba. 5-6 közepes burgonyát is meghámozok és felszeletelek, azt is beleteszem, és jól átforgatom benne. Majd a cseréptálba beleöntöm az egészet: a pirított szalonnát, a kolbászt, a burgonyát, és a félig megsült húst, ja és persze a savanyú káposzta sem maradhat ki.

Lefedve, 190-200 fokra előmelegített sütőbe tolom be a teli tálat. A tálban készülő ételeknek nagyjából egy órára van szükségük, de húsok esetében ez az idő ennél több is lehet. A magába szívott nedvességnek köszönhetően az ételünk a sütőben finoman megpárolódik, hozzáadott zsiradék nélkül is tökéletes lesz, és a fűszerek íze is jobban átjárja mind a zöldségeket, mind pedig a húsokat.

A sütésnél fontos még, hogy:

1. a légkeveréses funkciót inkább ne kapcsoljuk be, mivel ez kiszáríthatja a tálat, így elvész a jótékony, nedves közeg.
2. ha pótolnunk kell a vizet, akkor csakis forró vizet öntsünk bele, mert a nagy hőmérséklet különbségtől megrepedhet.
3. amikor kivesszük a sütőből egy deszkára helyezzük el, véletlenül se a hideg járólapra!

Az sem mindegy, hogyan mossuk el a római tálat!

Ha zsíros a tálunk, mossuk át forró ecetes vízzel. Akár forralhatjuk is benne ezt a sütőben, majd hagyjuk együtt langyosra hűlni, és bő vízzel elöblítjük. Mosogatás után pedig, ki kell szárítani az edényt, hiszen a pórusok közben újra meg telnek vízzel. Ezt akár a sütőben is megejthetjük (alacsony hőfokon, vagy éppen hűlésben lévő sütőben).

Vigyázzunk rá, ha ráérzünk az ízére, nagy kincs lehet a konyhánkban ez az egyszerű és szép agyagedény!

Fotók: Pais-Horváth Szilvia