Mennyibe kerül most egy nagy adag lecsó? Most kiszámoltuk, öt év alatt mennyivel drágult a magyarok kedvenc nyári étele.
Volt olyan lakó, aki arról számolt be, hogy a csillárjáról már ötödik hete folyik a víz. Több lakásban a katasztrófavédelem tanácsára kikapcsolták az áramot is, de az ott élők nem tudnak hová menni.
Hónapok óta küzdenek a beázással egy miskolci, tízemeletes panelház lakói. A tetőszigetelés hibái miatt egészen a hetedik emeletig vizesednek a lakások egy-egy eső után, számolt be az RTL Klub híradója.
Volt olyan lakó, aki arról számolt be, hogy a csillárjáról már ötödik hete folyik a víz.
Több lakásban a katasztrófavédelem tanácsára kikapcsolták az áramot is, de az ott élők nem tudnak hová menni. Van, ahova a szomszédból hoznak át áramot. A felső szinteken élől hónapok óta rettegnek az esőtől, olyankor ugyanis 6-8 lakás beázik, még a hetedik emeleten is.
A ház kívülről rendezettnek tűnik, néhány éve újították fel. A gondot a rossz tetőszigetelés okozza, amit már többször is javítottak, sajnos eredménytelenül. A lakók szerint az épület közös képviseletét ellátó lakásszövetkezet felelős a hosszú ideje áldatlan állapotokért.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







