5 milliárdból építenek új sajtüzemet: már most is ez a vidéki cég Magyarország legnagyobbja

MTI
2020. december 20. 16:00 2 perc

A 2022 elejére felépülő új szekszárdi sajtgyár a környező országokban is a legnagyobb lesz. Évente 260 millió liter tejből készítenek majd sajtot és egyéb tejterméket.

A héten született a döntés, miszerint a kormány 18,5 milliárd forintnyi beruházásról s ennek eredményeként 1500 munkahely védelméről állapodott meg három magyar élelmiszeripari céggel. Az Univer Kecskeméten, a Gyermelyi Zrt. Komárom-Esztergom megyében, a Tolnatej Zrt. pedig Szekszárdon épít új üzemet. Ehhez összesen 7,6 milliárd forint állami támogatást kapnak - írja a teol.hu.

A meglévő szekszárdi sajtüzem bővítését Koller Attila, a Tolnatej Zrt. vezérigazgatója fontos lépésnek, tartja, hiszen a mostani sajtüzem már 30 éves, és az évtizedek alatt a technika, technológia sokat fejlődött. Ahogy a megyei lapnak fogalmazott:

Kell egy új, korszerű sajtgyár, ezért egy nagy levegőt vettünk, és úgy döntöttünk, hogy építkezünk. Ehhez a kormány is hozzájárult hazai pénzből kétmilliárd forinttal, s így felépíthetjük az üzemet.

A szekszárdi ma is Magyarország legnagyobb sajtüzeme, ahol félkemény, főleg trappista, edami és hasonló típusú sajtokat készítünk, a 2022 elejére felépülő új pedig a környező országokban is a legnagyobb lesz.

Abban a legkorszerűbb technológiai eljárásokkal, a mainál sokkal hatékonyabban, kevesebb energia felhasználásával, a higiéniai, élelmiszerbiztonsági előírások szigorú betartásával évi 20 millió kiló sajtot készítünk. Ez teszi lehetővé a további fejlődést, ami egyébként eddig is jellemezte a céget, hiszen a két évvel ezelőtti harmincmilliárdos évi árbevételt idén már ötven milliárdra növeltük.

- mondta Koller Attila, a Tolnatej Zrt. vezérigazgatója.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Koller Attila elmondta azt is, hogy a technika, technológia korszerűsítése mellett fontos a termelés növelése a munkahelyek megtartásához. A kormánytól ez utóbbihoz kapták a támogatást. Így, bár az új üzemben nő a termelés hatékonysága, megőrzik mind az ötszáz dolgozójuk munkahelyét, s emellett lehetőséget, segítséget adnak az agrárgazdaság fejlesztéséhez is, hiszen kell a több tej. Már régóta nem csak Tolna megyei gazdálkodóktól, gazdaságokból vásárolják, hanem tíz megyéből hozzák az alapanyagot.

A kész termékek, a sajtok és sajt-, és vajkrémek javarésze hazai piacra, illetve a volt jugoszláv országokba kerül, de bővül a termékskála, megfelelnek a legigényesebb külföldi piacoknak is, és tervezzik, hogy olyan speciális sajtok készítését is megkezdik, amelyek segítik a többlettermékek elhelyezését, hogy nőjön az export további országokba is. A sajtgyártás során keletkezett savóból pedig különféle ásványisó-mentesített savópor terméket gyártanak, amelyek nyugat-európai, ázsiai és arab országokba kerülnek.

-írják.

Az építkezés a Tolnatej területén kezdődik. Míg az új sajtüzem készül, a maiban – nemsokára már régiben – teljes ütemben folyik a termelés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?