Koncertekkel, kézműves kirakodóvásárral, családi és gasztronómiai programokkal várják a látogatókat a komlói bányásznapokra a hét végén - közölték a szervezők a honlapjukon.
Tragikus hír: elhunyt a legendás vidéki cukrászmester, a messze földön híres krémes megalkotója
A polgári kávéházakkal összeforrt Bergmann név nem csak Balatonfüreden, de országszerte is fogalommá vált az évek során. Bergmann Ernő, a legendás füredi aranykoszorús cukrászmester hosszú betegség után hunyt el.
Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Bergmann Ernő, a legendás füredi aranykoszorús cukrászmester, közölte a Balatonfüred.hu. Mint írják, Bergmann Ernő régi vendéglátós család sarja volt, édesapja 1939-ben nyitotta meg első cukrászdáját Győrben. Az üzletet 1949-ben államosították, majd az 1955-ben visszakapott családi házban cukrászdát alakítottak ki, ahol a család és Bergmann Ernő éjt nappallá téve dolgozott. 1966-1968 között a budapesti Gerbeaud-ban (akkor Vörösmarty) mestervizsgát tett és az ezt követő négy évben édesapjával dolgozott. 1972-től a balatonfüredi Hotel Marina cukrászati termelőüzemét vezette. 1992-ben nyitotta meg cukrászdáját Balatonfüreden a Petőfi Sándor utcában. A második a balatonfüredi Aranycsillag Szálloda éttermének polgári cukrászdává varázsolásával 1998-ban nyitott ki.
A polgári kávéházakkal összeforrt Bergmann név nem csak Balatonfüreden, de országszerte is fogalommá vált az évek során.
A híres “Bergmann krémes” a Balatonfüred Városi Értéktár Bizottság döntése alapján a közelmúltban városi érték is lett. Az írásban idézik Bergmann Ernő szakmai hitvallását is:
Amellett, hogy ez a szakma rendkívül munkaigényes, fegyelmet és alázatot követel, csak akkor tud az ember versenyben maradni, ha minőséget ad. Minőséget pedig csak minőségből lehet előállítani. Ez talán még a titok része.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A város életéből hiányozni fog ikonikus személyisége, de nevét őrzik cukrászdái, az általa képviselt minőséget pedig viszi tovább a családja.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
3 éve még megszüntették, most visszatérhet a vonatközlekedés: ezt sokan várták a vidéki nagyvárosban
Három év után ismét vonattal lehet közlekedni Miskolc és Tiszaújváros között: szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a 89-es vasútvonalon.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







