A női vállalkozások aránya tendenciózusan elmarad a férfiak által irányított cégekétől.
A fővárost maguk mögött hagyva grafikusi és kereskedelmi szakmáikat hátrahagyva Zichyújfaluba költözött Benyusz Csilla és párja Péter. Vidéken újrakezdve az életüket saját vállalkozásba kezdtek egy olyan területen, mely mindkettejük számára új volt. A HelloVidék kíváncsi volt vajon hogyan alakult az életük vidéken, miután otthagyták Budapestet.
HelloVidék: Miért döntöttetek úgy, hogy a fővárosból vidékre költöztök?
Benyusz Csilla: Én vidéken születtem és a fővárosba költöztem a Páromhoz. Alkalmazott grafikusi iskolát végeztem, abban is helyezkedtem el később, de sajnos azt vettem észre, hogy nem tudom kibontakoztatni a kreativitásomat. és nem tudtam megszokni a fővárosi létet. Szerettem volna valami olyan dolgot csinálni, amit elkészítek és rámondom „húha”. Ösztönöztem a párom, hogy költözzünk vidékre családalapítás miatt is. A párom, míg Pesten éltünk kereskedelmi vezető volt egy neves könyvesboltban, aminek megszűnése egybe esett a vidékre költözésünk idejével.
Milyen különbséget tapasztaltok a fővárosi és a vidéki élet között?
Pesten a zajt és a tömeget nem tudtam megszokni, egyszerűen nekem szükségem van a csendre és a térre. Számomra a nagyvárosi légkör fojtogató. Vidéken sokkal nyugodtabb életet élünk, a szomszédok segítőkészek, mindig van 1-1 jó szavuk hozzánk. A budapesti albérletünkben épp a keresztnevét tudtuk a szomszédnak.
Hogyan jött a gyantaékszer?
Kiskoromtól kezdve a gyöngyfűzés és az ékszerek készítése érdekelt. Nagyon sokat böngésztem a neten, végül egy gyanta ékszer készítő ír hölgy munkáira bukkantam, akkor tudtam, hogy ez itthon is sikeres lesz. Ámulatba ejtő, hogy valódi növényeket tartalmaznak az ékszerek, így örökítve meg a pillanat szépségét.
Mitől kézműves termék a gyantaékszer?
Szinte minden munkafolyamat kézzel készül. A virágkompozíciók összeállítását úgy kell elképzelni, mintha muffint sütnénk szilikonformákba. A virágszirmok elhelyezkedése és színkombinációja a kézművesség művészi része. A fényesítés pedig egy olyan szakmai tudást igényel, melyet nem lehet egyik napról a másikra elsajátítani. A kezdetektől próbáltunk olyan formákat választani, ami kifinomultabb formavilággal rendelkezik. A lekerekített formákat részesítjük előnyben, már saját egyedi alakzatokat is készítünk, például a legyezőfülbevaló egy ilyen fejlesztés eredménye.
Mennyire környezetbarát a technika?
Ökogyantát használunk, pont azért, hogy kevesebb kárt okozzon. A gyanta miután kikötött, nem káros a környezetre.
Honnan inspirálódtok?
Igazából folyamatosan inspirál a természet, az évszakok váltakozása és mindezek hangulata, így kollekciónkban több ilyen utalást is találni, például Perzselő ősz vagy Bohém tavasz. Rengeteg alapanyagunk van, legalább 100 féle virág van a repertoárunkban, mindig megfelelően igyekszünk friss ötletekkel előrukkolni a rajongóinkan. Minden növény más és máshogy reagál a szárításra valamit a gyantával való találkozásra, ezért ez egy folyamatos tanulás. Állandóan visszatérő igény a pipacs, de még nem jöttünk rá, milyen technikával lehet megőrizni a piros színt.
Szerinted a kézműves szektorban mi a legnehezebb?
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Indulásnál saját magunk csináltuk meg a webshopot, a csomagolást, ezzel jelentős kiadásokat spóroltunk meg. Egy hozzá nem értő kezdő vállalkozónak ezek a dolgok komoly kiadásokat jelentenek. Bemutatni minőségileg mit és hogyan fotózzon, hol és hogyan hirdesse saját magát. A kézműveseknek sokrétű tudást kell szerezniük. Nehézséget jelent, hogy megtalálják a megfelelő kommunikációs csatornát a vásárlóikhoz.
Milyen hatással volt a Covid a vállalkozásotokra?
Amikor beütött a járvány, akkor másfél hónapig nagy volt a csend, épp abban gondolkodtunk szüneteltetni fogjuk a vállalkozást. Hirtelen jött az embereknél a nagy felvásárlási roham után egy átlendülés, mikor újra igény volt az ékszereinkre. Ennek oka lehetett az is, hogy nem mertek személyesen találkozni szeretteikkel, de mégis meglepetést akartak adni születésnapra, névnapra.
Volt-e valamilyen emlékezetes rendelés?
Egy fiatal hölgy a nagymamája karikagyűrűjét szerette volna gyantaékszerbe foglaltatni. Nagyon féltem tőle, hiszen mégiscsak 1 karikagyűrű és mi lesz, ha elrontjuk. Végül elvállaltuk és pici turbolya virágokkal vettük körbe az aranygyűrűt. Nagyon megható pillanat volt, mikor eljött a hölgy átvenni a vásárba.
Hogyan fogadták a webshopot az emberek?
A webshop már a kezdetekkor elindult és azt kell mondjam, hogy nagyon szeretnek ott tájékozódni és egyből vásárolni is a megrendelőink. Igyekszünk sokrétű tájékoztatást adni az ékszereinkről és valósághű fényképekkel bemutatni azokat.
Milyen irányba terveztek indulni?
Nemrég nyílt meg az Etsy webshopunk, most ezen dolgozunk gőzerővel, hogy a nemzetközi piacra is terjeszkedjünk. Folyamatosan ötletelünk, miként tudunk a virágokkal újabbnál újabb emléktárgyakat gyártani. Ékszer vonalon pedig az esküvői nyakékek készítése a legújabb szerelem.
Hogyan tudjátok a családi vállalkozást összeegyeztetni a gyermekneveléssel?
Szoros napi beosztással sikerül úgy osztani az időnket, hogy a kislányunkra és a vállalkozásra is elég figyelmet szenteljünk, plusz a vállalkozás a létszámbővítés küszöbén áll, így már gondolkodunk az egyes munkafolyamatok kiszervezésén.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Fenntarthatóság és sztármárkák: ezek a legfrissebb trendek a drogériákban
Utánajártunk, hogy mekkora a keresletnövekedés a celebmárkák iránt és hogyan zajlik a termékfejlesztés.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


