Szeptemberben újra megtelik élettel Zalaegerszeg: több százan főznek jótékony céllal, miközben olyan zenekarok lépnek színpadra, mint a Halott Pénz és a Vad Fruttik.
Két magyar milliárdos lett az üzlettársa a sándorfalvi származású Németh Emesének, aki a világon egyedülálló technikával készíti festményeit. Meska egyetlen képe most félmillió forintot ér, hamarosan galériát nyit - írja a delmagyar.hu.
Ahogy a portál írja, a sándorfalvi származású festőművész sokáig hagyományos olajfestményeket készített, két éve azonban új irányt keresett. A vásznat lézerrel kivágta, így az absztrakt képeket a fény-árnyék hatást kihasználva tette még egyedibbé.
Két éve rendeztem meg Budapesten az első önálló kiállításomat, egy este alatt 100 látogatóm volt. Ezt követte a tavalyi Art Olympia, a világ legnagyobb művészeti versenye, ahol több mint 3000 műalkotás közül nyert az én alkotásom, ráadásul azt a képemet meg is vásárolta a tokiói múzeum
- sorolta sikereit. A műsor után pedig sokan megismerhették itthon is, az is akik nem jártasak a képzőművészet világában, hiszen vállalkozásába befektetőként két befolyásos magyar üzletember is beszállt az RTL Klub Cápák között című műsorában, egy harmadik pedig félmillió forintért vásárolta meg képét.
A tervem az volt, hogy egy műteremként és kiállítótérként is funkcionáló budapesti galériát hozzunk létre, ez a vírushelyzet miatt várat magára. Ettől függetlenül már most rengeteg támogatást kaptam. Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország Kft. elnöke back office oldalról támogat, míg Tomán Szabina jelenleg a Meska brand kialakításában ad tanácsokat
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- magyarázta Emese, aki a két üzlettársa elnyerése óta főállásban alkot.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







