Lakiteleken idén majdnem véget ért Cseh Rózsa hagyományos adventi díszkivilágítása.
Szakemberek számos kutatásban beszámoltak már arról, miért is jó, ha bizonyos növényeket egymás mellett nevelünk a kertünkben. A növénytársításról mi is írtunk már, sőt annak előnyeit is kifejtettük. Most viszont most összegyűjtöttünk egy listát, hogy milyen növényeket érdemes egymás mellé ültetni és melyek azok, amelyek ki nem állhatják egymás társaságát. Ha te is nagyobb hozamot akarsz eléri a kertben, akkor érdemes a növényeid \"házasságszerzőjeként\" ennek fejében átalakítani a kertet.
A növények nem szeretnek elszigetelten élni, ugyan úgy "barátokra" van szükségük, mint nekünk. Számos mesterkertész vallja ugyanis azt, hogy bizonyos növények párosítása szinte berobbantja a virágzást és magasabb termésmennyiséget eredményez, viszont a nem megfelelő növény kombinációk ronthatják ezt a folyamatot.
A Massachusetts Amherst Egyetem is tett egy próbát ennek az elméletnek az igazolására és készítettek egy kísérleti kertet, hogy miként viselkednek egyes növénypárok. A kutatás alatt figyelték, hogy hatnak egymásra a különböző fajták, valamint olyan szempontokat vettek figyelembe, mint például a kártevők elleni küzdelem vagy a virágzás, termésmaximalizálódás.
A vizsgálatok alatt arra jöttek rá, hogy a kompatibilitás sok tényezőtől függ:
- például a tápanyagok típusai, amelyeket a növények a talajból vesznek fel,
- valamint az a megjelenés vagy illat, amelyet egyes növények bocsátanak ki.
Mindezek fejében lássuk, mely fajtákat mivel érdemes párosítani. Íme az útmutató a tökéletes növénytársítások kialakítására.
paradicsom:
- legjobb pár a számára: bazsalikom, hagyma, spárga, sárgarépa, petrezselyem, uborka, fokhagyma, petrezselyem, sárgarépa, zeller, metélőhagyma
- kerülendő: édeskömény, brokkoli, káposzta, kukorica, burgonya, padlizsán, paprika, kapor
Megjegyzések: A bazsalikom különösen nagy hatékonysággal segíti a nagyobb hozam elérésében. valamint kitűnő "munkát végez" a rovarriasztás terén. Azt is mondják, hogy a sárgarépa javítja a paradicsom ízét, viszont így a paradicsom nem növekszik olyan nagyra, mint kellene.
sárgarépa:
- legjobb pár a számára: bab, metélőhagyma, póréhagyma, saláta, hagyma, rozmaring, paradicsom, zsálya
- kerülendő: kapor, paszternák, burgonya
Megjegyzés: A metélőhagymáról ismert, hogy javítja a sárgarépa ízét és textúráját. A metélőhagyma, a póréhagyma és a hagyma viszont segít a levéltetvek és a sárgarépa-rozsda legyek elleni védekezben.
fokhagyma:
- legjobb pár a számára: cékla, zeller, saláta, burgonya eper, paradicsom
- kerülendő: borsó, bab
Megjegyzések: A fokhagyma sok növény számára hasznos kártevő-elhárító szer, de ha borsóval vagy babbal keverjük össze, akkor ez meggátolja a bab és a borsó növekedését.
saláta:
- legjobb pár a számára: répa, sárgarépa, uborka, kapor, fokhagyma, hagyma, retek, spenót, tök, eper
- kerülendő: A saláta mindenkivel megtalálja a hangot! Kutatások szerint, úgy tűnik, hogy nincsenek olyan speciális növény, amelyek károsak lennének a saláta fejlődésére. Vagy, amire ő lenne káros hatással.
Megjegyzések: Sekély gyökerei jól illenek a gyökérzöldségekhez, például a fehérrépához és a sárgarépához, hogy maximalizálják a helyet, mivel a talaj fölött növekszik. A fokhagyma hatékonyan védi a salátát levéltetvek ellen.
hagyma:
legjobb pár a számára: cékla, sárgarépa, eper, paradicsom, saláta
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
kerülendő: borsó és bab
Megjegyzések: A fokhagymahoz hasonlóan a hagyma is egy másik értékes kártevő-ellenszer. Megakadályozza a levéltetvek, a japán bogarak elterjedését, de ugyanolyan hatással van a borsóra és a babra: megakadályozza növekedésüket.
krumpli:
- legjobb pár a számára: bab, brassicas, kukorica,
- kerülendő: paradicsom, tök, uborka
Megjegyzések: A kukorica, a bab nagyon jó választás a burgonya mellé, mivel ezek mindegyike a talaj felett növekszik, és lehetővé teszi a kerthelyiség maximalizálását.
brokkoli, karfiol, kelkáposzta, káposzta:
- legjobb pár a számára: bab, répa, hagyma, burgonya, oregano
- kerülendő: eper, paradicsom, paprika, tök
Megjegyzések: A répafélékről ismert, hogy javítják ezeknek a növényeknek az ízét, míg a hagyma hasznos kártevő-elhárító eszköz lehet. Az árnyékoló növények, például a paradicsom és a paprika viszont olyan kártevőket vonzanak, amelyek károsak a lehetnek a brokkoli, karfiol, kelkáposzta és káposzta számára.
zöldbab:
- legjobb pár a számára: répa, sárgarépa, kukorica, uborka, borsó, burgonya, eper
- kerülendő: metélőhagyma, póréhagyma, hagyma, fokhagyma
Megjegyzések: A burgonyafélék elrettentőek lehetnek a bogarak számára. A kukorica viszont különösen hasznos a babnál.
retek:
- legjobb pár a számára: bab, uborka, saláta, borsó, tök, spenót, sárgarépa
- kerülendő: burgonya
Megjegyzések: Az uborka javíthatja a retek növekedését, míg a retek védelmet nyújt az uborkának a rozsda legyek és bogarak ellen. Annak ellenére, hogy a retek és a sárgarépa egyaránt gyökérnövény, a retek gyorsabban csírázik, ami helyet terem a később fejlődő sárgarépa számára.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








