Budapestre rengeteg papaját szállítunk. Ehhez kellett tíz év, hogy bevezessük, először azt hitték, hogy tököt árulunk. Nem volt ez egyszerű mire megszokták és keresik. Huszonnyolc...
2030-ig 8-10 honvéd középiskola és kollégium indulhat Magyarországon. Két új katonai középiskola építésének előkészületei pedig már el is kezdődtek Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron - írja a Népszava.
A lap információi szerint a Honvédelmi Minisztérium elárulta, hogy a tervek alapján 2030-ig 8-10 honvéd középiskola és kollégium indulhat Magyarországon. A lap korábban megírta, hogy két új katonai középiskola építésének előkészületei kezdődtek meg, amelyek Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron működnek majd.
Székesfehérváron egy már meglévő ingatlant alakítanak át a szükséges módon, Hódmezővásárhelyen pedig a modern városok program részekén készülhet el a katonai iskola.
A lapnak adott válaszában a Honvédelmi Minisztérium elárulta, hogy az iskolák, kollégiumok tervezésénél arra is figyeltek, hogy az országos lefedettség megvalósuljon. Leírták, hogy a beruházások célja, hogy a korábban bezárt honvédelmi iskolák és kollégiumok újra biztos hátteret és utánpótlásbázist adjanak a Magyar Honvédség számára. Legtöbb ilyen iskola a sorkatonaság megszüntetése után bezárt, ám a Honvédelmi Minisztérium kiemelte, hogy ettől függetlenül továbbra sincs tervben a sorkatonaság kötelező bevezetése.
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







