Éledezik a tavasz a szegedi vadasparkban, videón mutatjuk, mit jelent a boldogság egy vörös panda számára.
Késő ősszel, de még a tél kezdete előtt már minden termést betakarítottak a gazdák. Ez az időszak a pihenésé és a tervezésé, ilyenkor a legtöbben számot vetnek milyen volt az éves termény mennyisége, minősége és ennek fejében gondolják ki, hogy mihez kezdenek majd a következő évben. Most az szedtük össze, hogy mit érdemes még a rossz idő beállta előtt elvégezni a kertben, hogy aztán zavartalanul, gond nélkül pihenhessünk a téli hónapok alatt.
Szerszámok karbantartása
Mivel egész évben használjuk a kerti szerszámokat, így a téli időszakra érdemes úgy eltenni őket, hogy tavasszal, mikor újra elővesszük őket már ne bajlódjunk velük. Érdemes áttörölgetni a szerszámokat, lemosni a szennyeződéseket, majd esőtől, hótól védett helyen tárolni őket. Ilyenkor ajánlott a pengék élezése vagy az egyes darabok olajozása is.
Kert téliesítése
Elsőként a csapokat érdemes ellenőrzini a kertben, majd végignézni a slagokat is. A kerti öntözőrendszert érdemes elzárni, hiszen a téli fagyok tönkretehetik. A kertben ajánlott eltakarítani a még most lehullott leveleket, ágakat és összegyűjteni. A kerti tavakat folyamatosan ellenőrizzük, és a fagyok beállta után mindig vágjunk rá léket, kedvezve ezzel a tó élővilágának.
Mulcsolás
Egy bölcs kertész tudja jól, hogy a csupasz talaj nem használ a növények számára. Ilyenkor ajánlott az összegyűjtött levelekből és ágakból mulcsot készíteni, de vásárolhatunk is külön erre a célre összeválogatott mulcsot. Ezzel védhetjük a növényünket, valamint jó minőségű földet biztosíthatunk számára a hidegebb hónapok alatt is.
(via: modernfarmer.com)
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


