14 °C Budapest

Továbbra is emelkedtek a bérek: ennyi most a magyarok átlagfizetése

2019. szeptember 30. 11:30

Továbbra is kétszámjegyű mértékben, 10.7%-kal nőttek a bruttó bérek júliusban a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiánya és a bérminimum emelések hatására. A vizsgált hónapban a bruttó átlagkereset 362.600 forint volt, míg a nettó átlagkereset 248.600 forinton állt. Közfoglalkoztatás nélkül a nemzetgazdasági bruttó átlagkereset 372.600 forint volt a hónapban.

Az év eleji KSH módszertani módosulás nem okozott érdemi változást az eddig kimutatott bérdinamikában, viszont az adatok pontosságát növeli, hogy immár közvetlenül a NAV adóbevallási adatbázisából származnak az adatok, közvetlen egyéni keresetekből.

A nettó bérek szintén 10.7%-kal emelkedtek, így a reálbér növekedés 7.2% volt a hónapban. A makrogazdaság és a monetáris politika szempontjából kiemelten fontos mutató, a rendszeres bérek éves növekedése 10.6% volt. A közszféra közfoglalkoztatás nélküli bérei 6.0%-al növekedtek, így ez a gyenge pontja továbbra is a jelenlegi bérdinamikának, míg a versenyszféra felülmúlja az átlagot, de az idén nyártól már elindult és 2022-ig 72%-al emelkedő egészségügyi szakdolgozói bérek gyorsíthatnak majd a dinamikán, mivel közel 90 ezer embert érint a lépés.

A nemzetgazdaságban közfoglalkoztatás nélkül alkalmazottként munkában állók száma 1.1%-al növekedett, a versenyszféra létszámnövekedése 1.7% volt, míg a közszférában 1.6%-al csökkent a létszám az előző év azonos hónapjához képest, így egyre gyorsuló ütemben az üzleti szféra növekedése hajtja a foglalkoztatást, ami kedvező a versenyképesség és az adófizetői bázis szempontjából is.

2015 óta az egyedi kifizetésektől megtisztított rendszeres bérek 52.3%-al nőttek a magyar munkaerőpiacon, ami példátlan felzárkózást jelent a hazai nemzetgazdaság történetében.

A 2013-tól 2019 végéig terjedő periódus alatt 52%-ot nőnek a reálbérek az idei tendenciákat is figyelembe véve, mivel 2019-re 10.3% körüli éves növekedést várunk a bruttó bérekben, a reálbér növekedés így pedig 6.5% felett alakul majd. A továbbra is kifeszített munkaerőpiac és a rekord alacsony munkanélküliség miatt a bérnövekedés dinamikája a következő időszakban is hasonlóan intenzív marad, a képzett munkaerő hiánya gyakorlatilag a gazdaság minden szektorában érzékelhető az utóbbi 2 évben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A munkaerőért zajló összeurópai versenyben a hazai béreknek továbbra is jelentős hátrányt kell még ledolgozniuk, hogy a munkavállalási célpiacnak számító országok nettó bérszintjének közel 80%-át elérje a hazai, ezt követően indulhatna visszaáramlás a hazai munkaerőpiacra, amit egy érdemi munkavállalói adócsökkentés is jelentősen gyorsítani tudna. Ez enyhítené a vállalkozások keresleti problémáit, akik ma már szinte bárkit felvesznek képzettség nélkül is, illetve elbocsátani is vonakodnak még a gyenge munkaerőt is, mivel nehezen tudnák pótolni.

Ez természetesen kihat a termelés és a szolgáltatások minőségére, ahogy azt látjuk például az építőipari folyamatos csúszásokon továbbra is. De fokozatosan a termelékenység növekedését is kikényszeríti ez a folyamat, egyrészt a hatékonyabb szervezésen keresztül, hogy a rendelkezésre álló szűkös munkaerő maximálisan hatékonysággal legyen foglalkoztatva, másrészt pedig a munkaerőt kiváltó technológiai beruházások révén, ami erőteljesen látszik is a beruházási dinamikán. Ezen felül azt, hogy a versenyképességi alkalmazkodásra képes vállalkozások maradjanak életben az is segíti, hogy a magasabb béreket kitermelni képtelen cégek felől folyamatosan a hatékonyabb, versenyképesebb és magasabb béreket fizetni tudó vállalatok felé áramlik a képzett munkaerő, ami fokozatosan még tovább erősíti az egész gazdaság termelékenységét és versenyképességét.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?