Novemberben nem semmi akciókat hirdetnek a hazai termálfürdőkben, akár 300 forintért is fürdőzhetünk: mutatjuk is, hova lesz érdemes menni!
A kőfaragás talán a legősibb szakma, azonban mára szinte alig lehet találni megfelelő és elegendő szakembert. Pedig igen jövedelmező szakma: olyannyira, hogy akár negyvenmillió forint is lehet a munkadíja egy kőfaragónak. Ezért is kiemelkedő, hogy a WorldSkills Kazan2019 versenyen hazánk egyik diákja kiválóság érmet szerzett. A HelloVidéknek Balogh Krisztián számolt be a versenyen szerzett tapasztalatairól és a szakmája jelen helyzetéről.
Hellovidék: Miért döntöttél úgy, hogy a gimnázium helyett a szakképző iskolát választod?
Balogh Krisztián: Számomra nem volt kérdés, hogy mindenképp szakmát szeretnék tanulni, a gimnázium szóba sem jöhetett. Édesapán sírkövesként dolgozik, ami nagyon közel áll az én szakmámhoz, ő ajánlotta, hogy vállasszam a kőfaragást. Ez egy szép szakma és nagyon jól lehet vele keresni. Szeretem nagyon, hiszen a munkánk maradandó, akár több ezer éven keresztül is fennmarad. Emellett kőre mindig van kereslet.
Mit csinál pontosan egy kőfaragó?
Nem csak sírokat és szobrokat csinálunk, hanem a mindennapi életben is fellelhető a munkánk. Megtalálható a kezünk nyoma a konyhában, egy munkapult formájában, vagy egy lábazatnál, de különféle burkolásokat is végzünk. Nagyon sok anyaggal dolgozunk például: gránittal, mészkővel, műkővel, márvánnyal. A személyes kedvencem a mészkő, abból szeretek a legjobban alkotni, mivel ebből rengeteg mindent lehet ki hozni.
Hogyan tervezed a jövődet?
Szeretném kivenni a részem a családi vállalkozásból. Édesapám „csak” sírköves: egy kőfaragó tud sírkövet készíteni, de egy sírköves nem feltétlenül képes követ faragni. A későbbiekben szeretném még képezni magam és szobrászatot is tanulni. Ebben a szakmában mindig van munka, sírkövesre mindig szükség lesz. Emellett a kő az egy stílusos anyag, amit nem tud kiváltani más és az emberek is nagyon szeretik. Nagyon kevés kőfaragó dolgozik ma Magyarországon, mint oly sok más, ez is hiányszakma, így könnyel el lehet helyezkedni alkalmazottként is. Gyakorlatilag akkora a kereslet egy jó szakemberre, hogy bármikor bárhol el tudnék helyezkedni, válogathatnék a munkahelyi ajánlatok között.
A sírkő készítés mellett milyen nagyobb munkákat lehet vállalni a szakmádban?
A nagyon nagy munkák általában állami megrendelések, gondolok itt különféle szobrokra vagy akár a Parlament felújítására. Itt hatalmas összegekről beszélhetünk. Például egy szobor anyagköltsége, ami olasz márványból készül, nyolcmillió forint, a kész munka pedig akár negyven-negyvenkettőmillió forint is lehet. Ez egy nagyjából négy-öt hónapos munka.
Mi szükséges ahhoz, hogy valaki Európa vagy világversenyen vehessen részt?
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Abban, hogy kijuthattam a versenyre nagyon nagy szerepet játszott, hogy az iskolában kiemelkedően tudtam teljesíteni, és mindent megtettem annak érdekében, hogy minél jobb legyek. Ez a verseny egy remek lehetőség volt arra, hogy nagyon gyorsan fejlődjek a szakmámban. A WorldSkills-t megelőzően részt vettem a EuroSkills-en is. Az európabajnokságon nem tudtuk, hogy mi fog ránk várni. Kicsit félve is vágtunk bele, azonban sikerült felállni a dobogóra, harmadik helyezést értem el, így automatikusan kijutottam a világbajnokságra, Kazanba.
A WorldSkills-re hogyan készültél fel?
A WorldSkills-re a felkészülés a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában történt. Azt, hogy kijuthattam a világbajnoksága a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tette lehetővé. A versenyt intenzív féléves munka előzte meg. Minden nap nyolc órát gyakoroltam hétfőtől péntekig. A hathónapos felkészülésen mindent bele kellett adni, hogy a világbajnokságon valóban helyt tudjak állni. A versenyfeladatot úgy választják ki, hogy minden résztvevő ország tervezhet egy alkotást, amit a versenyen szeretne majd látni. A világbajnokság előtt hat hónappal szavazással döntenek arról, hogy melyik ország tervei alapján kell majd dolgoznunk. A kiválasztott pályaművet azonban harminc százalékban módosítják, és azt kell legyártanunk élesben. Az idei évben a svájci szakértő feladatát szavazták meg, ami egy kapu felett elhelyezkedő íves dísz volt. Ezt gyakoroltuk hat hónapon keresztül.
Hogy zajlott a verseny?
A WorldSkills nagyon nehéz volt. Egy nappal hosszabb is volt, mint az EuroSkills, sokkal több nemzet mérte össze a tudását, nagyon erős volt a mezőny. A verseny nagyon feszült és stressze volt. A négy napban folyamatosan faragtunk. Először legyártottuk a sablonokat, amik alapján dolgozunk, ezek lényegében a méretek. Aztán betűvéséseket kellett készítenünk. Két boltívet kellet faragnunk, amire összesen huszonkét óránk volt. Nagyon gyorsan kellet dolgozni mert ez az idő nagyon szűkös. Az elkészített munkákat a bírálásnál tüzetesen megvizsgálták, hogy van-e eltérés a megadott méretektől, itt millimétereken múlnak a pontok. Az nyer, akinek a munkája a legpontosabb és a legkevésbé tér el a tervektől. Ezzel szemben nagyon élveztem. Az itt szerzett kiválósági érem számomra ugyanannyit jelent, mint az EuroSkills-en szerzett bronzérem, mert sokkal nehezebb volt a világbajnokság.
Mi az amit ma egy kőfaragó elérhet; neked mi a legnagyobb álmod?
Van egy hatalmas álmom: szeretnék egyszer a magyar Parlamenten dolgozni, mert véleményem szerint méltán ez Európa egyik legszebb épülete.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







