15 °C Budapest

Ilyen még nem volt: footgolf pálya épült a magyar kisvárosban

MTI
2019. június 3. 14:02

Átadták Európa első, kifejezetten footgolfra tervezett, 18 szakaszos pályáját a Bács-Kiskun megyei Lakitelek Népfőiskola Alapítvány területén.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány elnöke az átadó ünnepségen elmondta: a pálya 2013-ban megkezdett tervezésekor a Nimród csillagkép volt a legfontosabb ösztönzés, ugyanis maga a csillagjegy pontjait képezték le a játék végpontjainak. Ennek köszönhetően, akik érintik a játék során a pálya összes végpontját, egyúttal lejárják a híres csillagkép alakzatát is.

Gelencsér Gábor, a Magyar Footgolf Szövetség elnöke kiemelte: a Nimród Szabadidő és Footgolf Park megépülése a nemzetközi footgolf életében fontos mérföldkő, de hazai tekintetben is, mert a junior képzés során a jövőben már nem kell alkalmazkodni az eddig használt golfpályákhoz.

Jelezte, a pálya építése során a pozíciók tervezésétől kezdve a terepet is úgy alakították ki, hogy minél élvezhetőbb legyen. A pályahosszok meghatározása során pedig szintén arra törekedtek, hogy a gyermektől kezdve az idősekig mindenki megtalálja benne az örömét - tette hozzá.

A 18 pályaszakaszt egyenként ideálisan 3 és 5 rúgásból kell teljesíteni. A távolságok átlagosan 2000-2500 méter között vannak. A lakiteleki, egy rövidebb, de technikás pálya, amelyen egy 5-ös méretű focilabdát kell minél kevesebb rúgásból a lyukakba juttatni - mondta a szövetségi elnök.

Molnár Arnold, a Nimród Footgolf Sportegyesület elnöke, a pálya ötletgazdája elmondta: a Nemzetközi Footgolf Szövetség előírásának megfelelő pálya a nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az első rangos eseményt a jövő héten játsszák. Lakiteleken zajlik a Magyar Footgolf Szövetség rendezésében az első Match Play Footgolf Kupa, amely egyben kvalifikációs verseny lesz a szeptemberi, angliai Európa-bajnokságra.

Mint elhangzott, a labdarúgás és golf egyesítéséből létrejött footgolf egyre nagyobb népszerűségre tesz szert. A tíz évvel ezelőtt Hollandiából indult új sportágba a golf szabályait ültették át, de itt a focilabdát kell lábbal, minél kevesebb érintésből a lyukba juttatni. Az elmúlt években a sportág magyar képviselői sikeresen szerepeltek vb-n és Eb-n is.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 27. vasárnap
Zita
17. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. április 27. 16:06
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33