Történelmi mélypontra, mindössze 33 centiméterre csökkent a Balaton átlagos vízállása a csütörtöki mérések alapján.
Átadták a Lábatlani Sirályok SE új csónakházát, a beruházás a Felső- és az Alsó-Dunán tervezett vízitúra-állomások hálózatának első elkészült eleme.
A tervek szerint a közeljövőben a Duna két oldalán, Rajkától Bajáig 15 helyszínen jön létre vízi járművek kölcsönzésére alkalmas bázis, új csónakházak építésével, illetve a régiek átalakításával. A program költségvetése meghaladja az 1,2 milliárd forintot - mondta az MTI-nek a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke.
Schmidt Gábor hozzátette, az ország számos útvonalán már megtalálhatók a modernizált vízi bázisok. A folyamatosan bővülő hálózatról a viziturapont.hu internetoldalon kaphatnak áttekintést az érdeklődők, valamint hamarosan elindul az országos eszközfoglaló program a vizicsizma.hu oldalon.
Sujbert Levente, a Lábatlani Sirályok SE elnöke elmondta, az új csónakházat önkormányzati területen építették fel, az MKKSZ 35 millió forintos támogatásával.
Az épület közvetlenül a Duna partján található. Lábakon áll, ezért az áradásoktól védett. Az alsó szinten hajótárolókat alakítottak ki, felül öltözők, mosdók, tusolók és egy edzőterem kapott helyet. A bázis vendégei a csónakház nyitva tartásán kívül is használhatják a mosdókat, ruhát válthatnak és feltölthetik telefonjaikat.
Az egyesület a pályázati forrásból beszerzett kenukat bérbe adja. Lehetőség van arra, hogy az itt vízre szálló túrázók a hajókat, lapátokat és mellényeket az esztergomi partnerszervezetnél adják le, mert azokat később visszaszállítják Lábatlanra.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Lábatlani Sirályok SE 2005-ben a helyi Duna-part tisztítására alakult, 2008-ban vált az MKKSZ tagszervezetévé. Az egyesület 26 igazolt tagja mellett 55 fiatallal foglalkoznak, közülük 18 sportoló igazolt amatőr versenyző.
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







