A Pénzcentrum CashTag stábja egy óbudai lakásközösséget látogatott meg, ahol a szobák havi 110–180 ezer forintba kerülnek.
Ahol kisgyermek van a családban, ott kulcsfontosságú a takarítás és a tisztaság, hiszen minden szülő igyekszik megvédeni gyermekét a betegségektől, fertőzésektől. Szakértők most arra hívták fel a figyelmet, hogy a túlzásba vitt takarítás nem tesz jót a szervezetünknek. – olvasható a család.hu cikkében.
A prtál cikkéből kiderült, hogy egy friss kutatás a gyermekleukémia kialakulását a gyermekkori kosz és baktériumok hiányával kapcsolja össze. Szakemberek szerint, ha a gyermek kiskorában nem találkozik elegendő baktériummal és mikrobával, az könnyebben beindíthatja a betegség kialakulását.
Ezen a vonalon vizsgálódott Mel Greaves, a londoni The Institute of Cancer Research kutatója is, aki már számtalan cikket írt a témával kapcsolatban sőt, arról is írt, hogy a túl tiszta háztartás gyermekkori rákot okozhat.
Fontos, hogy meghatározzuk mit is jelent az, hogy tiszta
A higiénia sokkal több, mint a tisztaság: rendszeresen megtisztítjuk a WC-t, felmossuk a padlót, letöröljük az asztalt, még nem jelenti azt, hogy teljesen megvédtük magunktat a fertőzésektől, állítja Sally Bloomfield professzor, a London School of Hygiene and Tropical Medicine professzora.
Az, hogy különböző mikrobákkal találkozunk, segít egészségesen tartani az immunrendszerünket, hiszen az így tudja majd elkülöníteni a veszélyest a veszélytelentől, és megtanítja arra is, miként reagáljon a különböző hatásokra.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Tartsunk tisztaságot, de ne essünk túlzásokba
Az ételeink elkészítésénél, a WC használata vagy a háziállatainkról való gondoskodás után fontos, hogy betartsuk a higiéniai szokásainkat, mint például a kézmosást vagy a felületek tisztán tartását. De fontos, hogy ne essünk túlzásba.
A gyerekek számára fontos az, hogy a szabadban játszanak, erdőben sétáljanak és belélegezzék környezetükből a különféle mikrobákat, de ha minden idejüket bent töltik el, ezt nem kapják meg, könnyebben lesznek betegek is. A tanulmány lényege tehát az, hogy bármennyire is tartjuk tisztán a lakásunkat, ez meglepően kis hatással van a gyermekünk egészségére.
Kisiklott a bob, kiesett az utasa: súlyos műszaki hiba miatt zárták le a népszerű zempléni bobpályát
Egy bob kisiklott, az utasa kiesett a járműből, a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark pedig határozatlan időre bezárta a bobpályát.
Bakancslistások figyelem: brutális kalandpálya épül a Bükk egyik sziklafalán, függőhíd is lesz rajta
Hamarosan egészen új szemszögből fedezhetik fel a túrázók a Bélapátfalva melletti Bél-kő sziklafalait. Az egykori palabánya függőleges falain épül Magyarország új via ferrata útvonala.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







