23 °C Budapest

Fűtési kisokos: mivel éri meg fűteni?

2019. január 8. 11:00

Hogyan tudunk a legokosabban fűteni? Mi kerüljön a kazánba: fabrikett, szén vagy fa? A fűtési szezon kellős közepén, ám az első igazán hideg napokat követően az újHÁZ Centrum szakértői ezúttal azt vizsgálták meg, kinek a zsebében marad a legtöbb a tél végére.

Fenntarthatóság szempontjából és gazdasági okokat is szem előtt tartva akkor járunk a legjobban, ha kombináljuk a megújuló és a fosszilis tüzelő- és fűtőértékkel rendelkező anyagokat. A hagyományos és a megújuló anyagok együttes használata esetén ugyanis kevésbé válunk kiszolgáltatottá az egyes szolgáltatóktól, miközben rezsiköltségünket is csökkenteni tudjuk.

A legnagyobb hatékonyságot akkor érhetjük el, ha otthonunk kialakítása során a „közel nulla energiaigényű” energetikai osztályok elérésére törekszünk, tehát ingatlanunkat többek között megfelelően hőszigeteljük, mert ebben az esetben például fal- és mennyezetfűtésnél elegendő 24-25 fokos vizet keringtetni a rendszerben, amelyet napkollektorral kiegészítve már biztosítani tudjuk a megfelelő hőérzetet. Egy ilyen beruházásnál a legfontosabb a megfelelő tervezéssel kezdeni, és bár hosszabb távon térül meg a költsége, az előnyök magukért beszélnek.

Bár a tudatos fűtési megoldások elterjedése egy hosszú folyamat, azért az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakultak a hazai fűtési szokások. A gázkonvektoros fűtés továbbra is az egyik legelterjedtebb módszer, az energiahatékony fűtőtestek segítségével azonban egyre többen használják az áramot, ugyanakkor továbbra is gyakran telnek meg fűtőanyagokkal a kazánok és a cserépkályhák is.

De vajon melyik a legjobb megoldás?

A szilárd tüzelésű kazánok hatalmas előnye például, hogy többféle tüzelőanyaggal is üzemeltethetjük azokat, hiszen a fát, a brikettet és a szenet is el tudják égetni, hogy hőt állítsanak elő belőle. Természetesen ezen anyagok fűtőértéke között vannak eltérések. A fával történő tüzelés esetén például gondosan meg kell válogatnunk a beszerzendő anyagot, ugyanis minél nagyobb a víztartalma, annál kevésbé fűt hatékonyan.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fabrikettnek mindösszesen 8 százalék körüli a nedvességtartalma, ráadásul jóval magasabb a fűtőértéke az előbb említett fánál

– mutatnak rá az újHÁZ Centrum szakértői, akik szerint mindezeken túl a brikett kevésbé terheli környezetünket, így fenntarthatósági szempontokat is figyelembe véve jó választás lehet. Hátránya, hogy a fánál drágább, így az egy egységnyi fűtőértékének a költsége is magasabb. Ennél még többe kerül, ha szénnel fűtünk, amely nagyon hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint a fabrikett, de használata az előbbivel szemben sem költséghatékonynak nem tekinthető, sem pedig felhasználóbarátnak a nagyfokú koszolás miatt.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom