A diszkontlánc az elmúlt két évben összesen közel 37 milliárd forintos veszteséget halmozott fel.
Megkezdődtek a minimálbér-tárgyalások. A boltos világban továbbra is nagyok a bérkülönbségek. A munkaerőpiacon ráadásul már a nagyobb szakmai bérminimumhoz törleszkednek a munkavállalók, a munkaerőhiány mellett ezt megtehetik - derül ki a Blog.com közleményéből és a KSH adataiból.
Az eladóit legjobban fizető nagy bolt és a legkevesebbet fizető kisbolt között 140 ezer forint a bérkülönbség. A kisboltok közül a halárus, a nagy boltok közül az élelmiszer áruházak adják a legtöbb bért.
A kisboltosok között ma már csekély a bérkülönbség, mivel a jelentős minimálbér-emelések gyakorlatilag egységes korlátot húztak alulra.
A kisboltosok körében 172-187 ezer forint között mozog a fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresete, ami nem azt jelenti, hogy egy-egy boltban nincs ennél kisebb, vagy nagyobb bér, de ez az átlag a statisztika alapján.
Az egyes szakmákban a legnagyobb boltos vállalkozásokat nézve is jókorák a bérkülönbségek ez az érték 129 ezer forint, ami néhány ezer forinttal nőtt az elmúlt hónapokban.
Az élbolyban vannak az élelmiszerboltok, a diszkontokkal és a többi multi áruházzal, az autókereskedések és a bútoráruházak eladói is. Ehhez persze hozzátartozik, hogy a nagyobb magyar áruházak is átlag felett fizetik az eladóikat.
A nagy boltos körben az első harmad 250 ezer forint felett fizeti az eladókat, és csak a rangsor vége felé csúszik az átlag 200 ezer forint alá.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A bolti fizikai dolgozók több mint fele - a 144 ezer főből 81 ezer fő, mintegy 56% - a kis- és középvállalkozásoknál dolgozik.
A kereseti lehetőségeket számos tényező befolyásolja. A boltosok egy év alatt 16%-kal emelték a fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresetét Számít a szakképesítési követelmény (élelmiszer eladó például csak szakképzett lehet, a könyvesboltinál már ez nem előírás), a részmunkaidő aránya, a nyitva tartás hossza (főleg vasárnap, amikor egyébként a boltok többsége zárva tart, de aki nem, annak fizetnie kell a vasárnapi pótlékot).
A munkaerő piaca is piac, így a boltos is, az eladó is mérlegelheti a boltos munka nehézségét. Sokat számít például, mennyi árut kell emelgetni, mennyi a vásárlószám, tehát sok boltba betérővel kell-e foglalkozni. Továbbá döntő az is, hol helyezkedik el a bolt, kis-, vagy nagy településen, az eladóknak milyen állásválogatási lehetőségeik vannak, mit engedhetnek meg maguknak és mit vállalhatnak.
Sorra bírságolják a tilosban korcsolyázókat a magyar rendőrök: durva, mennyibe kerül egy rossz lépés
Hiába a fagy és a csábító jégfelület, a hatóságok szerint életveszélyes lehet a korcsolyázás. A tatai Öreg-tónál már bírságokat is kiszabtak.








