Mintegy 4000 milliárd forintos keret áll rendelkezésre jövőre a magyar gazdaság fejlesztésére.
Egyhangúlag szavaztak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az augusztus 25-i ülésen az alapkamat csökkentéséről, más javaslat nem volt a kamatváltozásra - derül ki az MNB honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvből.
A tanács 25 bázisponttal 5,50 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, a kamatfolyosó két széle is 25-25 bázisponttal mérséklődött. Az egynapos (O/N) betéti kamat 4,50 százalék, a kamatfolyosó felső széle, az egynapos (O/N) hitel kamata 6,50 százalék.
A mérsékelt inflációs folyamatok és a hazai eszközök stabil kockázati felára a külső kockázatok mellett is fenntartotta a monetáris politika mozgásterét. A döntéshozók megítélése szerint mindezek lehetővé tették a júniusban bejelentett lépéssorozat harmadik kamatcsökkentését - áll a jegyzőkönyvben.
A döntéshozók egyetértettek abban is, hogy az alapkamat további pályájáról a szeptemberi Inflációs jelentés alapján döntenek.
Több döntéshozó hangsúlyozta, hogy a régiós összevetésben magas, pozitív reálkamat mellett a pénzügyi piacok, kiemelten a devizapiac stabilitásának fenntartása támogatja az inflációs várakozások horgonyzását, ezáltal hozzájárulva az árstabilitási cél eléréséhez. A tanács tagjai folyamatosan értékelik az inflációs kilátások, a globális fejlemények, valamint a hazai kockázati felár alakulását.
A tanács megállapította, hogy a hazai eszközök kockázati felára továbbra is stabil. A döntéshozók kiemelték, hogy a devizaárfolyam az elmúlt hónapokra jellemző erősebb sávban maradt, és változatlanul dezinflációs hatású. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy továbbra is kiemelt figyelmet indokol a forint árfolyamának régiósnál nagyobb volatilitása. A tanácstagok között egyetértés volt abban, hogy előretekintve a hazai kockázati megítélést a költségvetési pályára és az euróbevezetésre vonatkozó várakozások, illetve a külső piaci környezet befolyásolja leginkább - írták.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Több tanácstag megjegyezte, hogy az uniós források beérkezése, illetve a korábbi hónapok általános hozamcsökkenése javíthatja a hazai konjunktúrakilátásokat. Ugyanakkor jelezték, hogy továbbra is jelen vannak lefelé mutató növekedési kockázatok.
Az inflációs folyamatokkal kapcsolatban a megállapították, hogy azok a júniusban előrejelzett alappálya alatt alakultak. Elhangzott, hogy az áremelkedés üteme az év eleje óta folyamatosan a toleranciasáv alsó széle közelében vagy az alatt alakult, miközben a maginfláció 2 százalék alá mérséklődött. Több tanácstag rámutatott, hogy a lakossági inflációs várakozások alacsonyabbak az év elejinél, miközben a vállalati árvárakozások visszafogottak.
A következő kamatmeghatározó ülés 2026. szeptember 22-én lesz, amelyről 2026. október 7-én tesznek közzé rövidített jegyzőkönyvet.
Újabb csúcsot döntött az európai gázár, és a java még hátravan: sokba kerülhet az idei fűtési szezon
Jelentősebb árcsökkenés egyelőre csak a fűtési szezon végén, a 2027. áprilisi szállítású kontraktusoknál rajzolódik ki.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







