180 millió euróért, vagyis több mint 70 milliárd forintért kerülhet új tulajdonoshoz Franciaország egyik legkülönlegesebb kastélybirtoka.
Megdöbbentő zuhanás az egyik kedvenc befektetésnél: csúnyán ráfázhat, aki most itt tartja a pénzét
Kedden visszaesett az arany árfolyama a kora reggel elért, több mint két hónapos csúcsról, miközben a befektetők figyelme a héten megjelenő amerikai inflációs adatokra összpontosul - számolt be a Reuters.
Az azonnali aranyárfolyam a kereskedés korai szakaszában még 4434,84 dolláron forgott unciánként, ami június 5. óta a legmagasabb szintnek számít, ám ezt követően 0,5 százalékos gyengüléssel 4365,65 dollárig csúszott vissza. Ahmad Assiri, a Pepperstone elemzője rámutatott, hogy a 4400 dollár feletti szintek korai elérését a nemesfémbe áramló friss tőke és a piaci hangulat kedvező fordulata hajtotta. Úgy véli, amennyiben ez a lendület megmarad, az arany ára a 4400 dolláros szint közelében konszolidálódhat, sőt akár tovább is emelkedhet.
A hét legfontosabb makrogazdasági adatai a szerdán érkező amerikai fogyasztói árindex (CPI), valamint a csütörtökön megjelenő termelői árindex (PPI) lesznek. A gyenge júliusi munkaerőpiaci adatok közzétételét követően a piac szereplői mérsékelték a Fed szeptemberi kamatemelésével kapcsolatos várakozásaikat. A jegybank a júliusi ülésén ugyan nem változtatott az irányadó rátán, három döntéshozó azonban már a szigorítás mellett tette le a voksát.
Az alacsonyabb kamatkörnyezet kifejezetten kedvező a nemesfém számára, mivel az arany tartása nem biztosít kamathozamot. Fawad Razaqzada, a Forex.com elemzője kifejtette, hogy amennyiben a friss adatok a gazdaság lassulását és az infláció mérséklődését támasztják alá, a piacok tovább árazhatják le a kamatemelési várakozásokat. Ez gyengítheti a dollárt, és újabb lendületet adhat az arany drágulásának.
A geopolitikai feszültségek szintén kedveznek az arany árfolyamának. Donald Trump amerikai elnök az iráni békefeltételekre reagálva háborús kártérítést követelt Irántól, ami tovább nehezítheti a Hormuzi-szoros újranyitására tett diplomáciai törekvéseket.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A többi nemesfém jegyzése is csökkent. Az ezüst árfolyama 1,9 százalékkal 64,49 dollárra, a platináé 0,5 százalékkal 1744,25 dollárra, a palládiumé pedig 0,7 százalékkal 1373,09 dollárra esett vissza.







