12 °C Budapest
Érmék halmaza a pénzügyi, tőzsdei, vagyoni gazdaság, kamatláb, infláció, hosszú távú befektetés kereskedési grafikonjával,

Ezzel a veszéllyel kevesen számoltak: ismét beindulhat a bolti drágulás Magyarországon?

2026. június 9. 17:27 4 perc

Lassan, de fokozatosan gyorsulhat a magyar gazdaság növekedése a következő években, miközben az infláció ismét emelkedő pályára állhat. A K&H friss előrejelzése szerint 2026-ban 1,5 százalékkal bővülhet a GDP, 2027-ben pedig már 2,5 százalékos növekedés várható. A fenntartható felzárkózáshoz azonban a fogyasztás élénkülése önmagában kevés lesz, a termelékenység javulására és szigorú költségvetési politikára is szükség lesz.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője keddi budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a jelenlegi kilátások alapján a gazdaság növekedése fokozatosan gyorsulhat, 2028-tól pedig akár a 3 százalékos ütemet is elérheti. A gazdasági növekedés mellett az infláció alakulása is fontos kérdés marad. A K&H várakozása szerint az idei éves átlagos infláció 3 százalék körül alakulhat, jövőre azonban ismét 4 százalék közelébe emelkedhet.

Ez azt jelenti, hogy bár a pénzromlás üteme jelenleg mérsékelt, a következő időszakban ismét erősödhetnek az inflációs nyomások. Németh Dávid szerint a hosszú távon fenntartható növekedéshez a fogyasztás élénkülése és a nagyberuházások önmagukban nem elegendők.

A magyar gazdaságra lassú bővülés vár. A hosszabb távon fenntartható, stabil növekedéshez nem elég a fogyasztás élénkülése vagy néhány nagyberuházás megvalósulása, ehhez hatékonysági, versenyképességi és termelékenységi előrelépésre is szükség van

– fogalmazott a szakember.

A K&H elemzője szerint az egyik legfontosabb feladat a költségvetési hiány leszorítása lesz. Az év első hónapjaiban jelentős deficit halmozódott fel, miközben az új kormány végleges költségvetési tervei még nem ismertek. A jelenlegi információk alapján azonban nagyon szigorú fiskális politikára lehet szükség ahhoz, hogy Magyarország 2030-ra teljesíteni tudja az euró bevezetésének költségvetési feltételeit.

A szakember szerint a hiteles költségvetési pálya nemcsak az euró szempontjából fontos, hanem a befektetői bizalom, az állampapírpiaci hozamok és a forint árfolyama miatt is.

A forint az euróval szemben január és június eleje között mintegy 8 százalékot erősödött, ami nemcsak a régiós devizák között számít kiemelkedő eredménynek, hanem a feltörekvő piacokon is az élmezőnybe sorolja a magyar valutát. A forinterősödés mögött a lassuló infláció, a szigorú jegybanki politika és az euróbevezetés lehetőségének napirendre kerülése is szerepet játszott.

A szakértő ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi optimizmus sérülékennyé teheti a piacot. Egy kedvezőtlen nemzetközi vagy hazai hangulatváltozás gyors árfolyamgyengülést idézhet elő.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Jöhetnek a kamatcsökkentések

A Magyar Nemzeti Bank legutóbb változatlanul 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot. A piaci szereplők egy része az év végéig akár 75 bázispontos kamatcsökkentést is elképzelhetőnek tart, ami 5,5 százalékos kamatszintet jelentene.

A K&H ennél visszafogottabb forgatókönyvvel számol. A bank elemzői szerint idén két, egyenként 25 bázispontos kamatvágás lehet reális. A jegybank mozgásterét elsősorban az infláció alakulása, a forint árfolyama, az energiaárak és a nemzetközi kamatkörnyezet befolyásolhatja.

Jól nőnek a bérek, de lassulhat a tempó

A lakossági jövedelmek továbbra is kedvezően alakulnak. Márciusban a bruttó átlagkereset 9,2 százalékkal, a nettó átlagkereset pedig 11,3 százalékkal emelkedett éves összevetésben. A reálbérek növekedése meghaladta a 9 százalékot. A szakértők szerint ugyanakkor ez az ütem nem marad fenn tartósan. Az év végére a nettó reálbérek növekedése 6-6,5 százalékra lassulhat.

A magyar gazdaság egyik legnagyobb problémáját ugyanakkor továbbra is a beruházások alacsony szintje jelenti. Az első negyedévben a beruházások volumene éves alapon 1,3 százalékkal csökkent, negyedéves összevetésben pedig 0,4 százalékos visszaesést mutatott. A beruházási teljesítmény még mindig több mint 19 százalékkal marad el a 2021-es szinttől.

A javulást részben a lakásépítések, a CATL és a BYD nagyberuházásai, az uniós források felhasználása és az állami fejlesztések hozhatják el. A K&H szerint 2026-ban a beruházások 2-3 százalékkal növekedhetnek. Németh Dávid szerint a következő évek legfontosabb kérdése az lesz, hogy sikerül-e érdemben javítani a magyar gazdaság termelékenységét. Enélkül a kamatcsökkentések és a fogyasztás élénkülése önmagában nem lesz elegendő ahhoz, hogy a gazdaság tartósan magasabb növekedési pályára álljon.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?