Tőzsdei piac kijelző táblája az utcán, amely zöld színben mutatja a részvények emelkedését

Eladási hullám söpört végig a magyar tőzsdén: egyetlen vezető részvény úszta meg a zuhanást

MTI
2026. március 9. 18:36

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1442,86 pontos, 1,18 százalékos csökkenéssel, 120 443,10 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 49,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével csökkentek a pénteki záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjeelmondta: a közel-keleti fejlemények miatt eladási hullámmal indult a kereskedés a világ vezető tőzsdéin, a megugró olajárak miatt felerősödtek a növekedéssel kapcsolatos aggodalmak.

A magyar piac a nyugat-európai tőzsdékhez képest alulteljesítő volt, átlagot jóval meghaladó forgalom mellett. Az emelkedő olajárak hatására egyedül a Mol tudott erősödni, az OTP nagyot esett a nyitásban, utóbb kissé korrigált - mondta.

  • A Mol 60 forinttal, 1,63 százalékkal 3740 forintra erősödött, 5,7 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 800 forinttal, 2,19 százalékkal 35 700 forintra csökkent, forgalmuk 37,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 55 forinttal, 2,58 százalékkal 2080 forintra esett, forgalma 2,0 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,87 százalékkal 11 390 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 9368,74 ponton zárt hétfőn, ez 136,11 pontos, 1,43 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 22. 17:01
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-ko...
Holdblog  |  2026. május 22. 08:06
A NER gazdasági hálózatának összeomlása nem okozna válságot, a NER-es cégek amúgy sem képviselnek je...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?