-2 °C Budapest
Budapest, 2021. augusztus 14.A Gazdasági Versenyhivatal cégtáblája a fõváros V. kerületében, az Alkotmány utcában. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a piaci verseny tisztaságán õrködõ autonóm államigazgatási szerv Magyarországon.MTV

Óriási botrány a hulladékgazdálkodásban: a GVH feltárta a kukásautó-kartellt

2025. december 5. 12:33

Újabb nagy kartellügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették tiltott módon egyes gyártó cégek több éven keresztül. A kartellezésben érintett hét cég közül hatra szabott ki összesen közel 1,3 milliárd forint bírságot a GVH Versenytanácsa. Az érintett cégek egy kivételtől eltekintve együttműködtek a Versenyhatósággal és beismerték a jogsértéseket. Az ügyben rekord összegű, 270 millió forintos eljárási bírságot is kiszabott a GVH a helyszíni kutatás során beszerzett adatokhoz való hozzáférés akadályozása miatt.

2014-2015-ben jellemzően a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) jelent meg nagy számú pályázat, amelyek keretében a kedvezményezettek (önkormányzatok, önkormányzati és vízgazdálkodási társulások) hulladékkezeléshez, csatornatisztításhoz, illetve vízgazdálkodáshoz szükséges járműveket szerezhettek be állami forrásból. Ahhoz, hogy egy ilyen beszerzés megvalósuljon, a gépjárműveknek „össze kell állniuk”, ami azt jelenti, hogy egy alvázra a megfelelő felépítményt rárakva az ajánlattevő összeállítja az ajánlatát és így indul a közbeszerzési tenderen. Tehát lehet ajánlattevő az alvázgyártó is, ha beszerzi a megfelelő felépítményt, illetve a felépítménygyártó is, amennyiben beszerzi a megfelelő alvázat.

A GVH észlelte, hogy több közbeszerzési tender esetében is tiltott módon összejátszhattak az ajánlattevő vállalkozások. Ezért az érintett cégeknél a nemzeti versenyhatóság előzetes bejelentés nélküli helyszíni kutatásokat, rajtaütéseket tartott, és ezek során olyan bizonyítékokat szerzett be, melyek egyértelműen igazolták a kezdeti kartellgyanút.

Kiderült, hogy a Renault márkájú alvázak értékesítője, a Volvo Hungária Kereskedelmi Kft. és két felépítménygyártó, a MUT Kft. és a Seres Gépipari Kereskedelmi Kft., észlelve a nagy számú várható tendert, előzetesen egyeztetésbe kezdtek, hogy milyen felállásban indulnak az adott pályázatokon. Az volt a céljuk, hogy összehangolják a kapacitásaikat és előre eldöntsék, hogy mely tenderen mely vállalkozás indul. Volt, hogy már kiírás előtt leegyeztették, hogy mely cég fog indulni ajánlattevői pozícióban és melyik lesz csak beszállító. Ezzel a módszerrel gyakorlatilag kiiktatták a verseny bizonytalanságát egymás között. A cégek tisztségviselői két-három heti rendszerességgel személyes találkozókon vettek részt, illetve egymással megosztott táblázatokban is vezették a kapacitásfelosztás megvalósulását.

A három cég között megvalósult tiltott piacfelosztás összesen 35 közbeszerzési tendert érintett. A GVH a versenyfelügyeleti eljárás során azonosított további 15 olyan közbeszerzést is, ahol a három vállalkozás mellett – eltérő felállásban és eltérő számú tenderben – további négy cég – az Interteher Kft. és a vele egy vállalkozáscsoportba tartozó He Hans Eibinger Kft., az Eurotrade Kft. és a GIF Modul Kft. – is jogsértést követett el, jellemzően támogató ajánlatok adása révén, piacfelosztást és árrögzítést megvalósítva. A kartellezésben részt vett cégek nemcsak a magyar, hanem az európai uniós jogszabályokat is megsértették.

Az mindössze egy tenderben érintett GIF Modul Kft.-t kivéve minden cég beismerte a jogsértéseket és többségük engedékenységi kérelemmel is élt a GVH felé. Mindezeket mérlegelve a GVH Versenytanácsa összesen 1 milliárd 278,4 millió Ft bírságot szabott ki hat vállalkozásra.

A legnagyobb bírságot, 972,9 millió Ft-ot a Volvo Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kapta, illetve ez a cég további 270 millió forint – rekord összegű – eljárási bírságot is kell fizessen a helyszíni kutatás során beszerzett adatokhoz való hozzáférés akadályozása miatt.

A Seres Kft. 264,6 millió Ft-ot, a GIF Modul Kft. 31 millió Ft-ot, a Interteher Kft. 4,6 millió Ft-ot, az Eurotrade Kft. 3,3 millió Ft-ot, a He Hans Eibinger Kft. pedig 2,1 millió Ft-ot kell befizessen a központi költségvetésbe 30 napon belül.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A hetedik érintett cég, a MUT Kft. az eljárás során összetett együttműködést vállalt, valamint kompenzációként összesen 116 millió Ft-ot fizetett ki közvetlenül a közbeszerzésben érintett ajánlatkérőknek. Mivel ez az összeg meghaladta az együttműködés révén a cégre kiszabható bírságot, ezért a GVH Versenytanácsa további bírságot nem szabott ki az MUT Kft-re.

A közbeszerzési, illetve hasonló versenyeztetési eljárásokkal összefüggő versenykorlátozások a legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek számítanak, melyek akár büntetőjogi következményekkel is járhatnak. A nemzeti versenyhatóság ezért kiemelten kezeli a közbeszerzési kartellek felszámolását, valamint büntetőjogi feljelentést is tesz, melyben a hatályos jogszabályok alapján nincs mérlegelési lehetősége. Ha egy közbeszerzési eljárásban nem a tiszta verseny, hanem a vállalkozások közötti tiltott megállapodások alapján dől el, hogy ki nyerheti meg az adott tendert, kiírást, akkor az jellemzően a megajánlott árak emelkedését is eredményezi. Mindez kárt okoz az ajánlatkérő megrendelőnek és a beszerzés forrását biztosító államnak.

A Gazdasági Versenyhivatal több nagy kartellt is feltárt az elmúlt években. Ilyenek voltak például 2023-ban a dunai hajós cégek, illetve az útfestéssel és közúti táblázással foglalkozó cégek közötti kartellek, vagy 2024-ben az útszóró sót forgalmazó vállalkozások között feltárt kartell, továbbá a 2024-ben lezárt vasúti kartell, amelyben összesen 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH Versenytanácsa. A legutóbbi 2025 augusztus elején lezárt kartellügyben egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kaptak összesen 1,4 milliárd forint bírságot. Mindemellett több hasonló kartelleljárás van folyamatban jelenleg is a nemzeti versenyhatóságnál.

Címlapi kép: Róka László, MTI/MTVA

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 18:10
A tehetség útja címmel közös rádióműsort indított a Nemzeti Tehetség Programot működtető, állami tul...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?